Nagyot mennek a hajók.
Aligha újdonság: a spanyol turizmus fellendülőben van. Az ország statisztikai intézete szerint áprilisban mindjárt rekordszámú, 7,8 millió látogató érkezett az országba, amely 2024 első negyedévében összesen huszonnégy millió utazót fogadott. Ez a számadat pedig tizennyolc százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest.
A látogatók beáramlása "természetesen" hatással volt az árakra – és a helyiek hangulatára –, az átlagos szállodai szobaár például tizenkét százalékkal 135 euróra (kb. 53 ezer forintra) emelkedett éjszakánként. Ez pedig megmagyarázza, miért lettek népszerűbbek idén a hajós szállások.
A tengerek Airbnb-je
Az elmúlt évtizedben számos hajóbérleti platform bontott vitorlát, amin keresztül a tulajdonosok bérbe adhatják hajóikat. Ilyen a Boataffair, a Band of Boats, a Borrow a Boat, a Beds on Board, a Boatsetter, a SamBoat, a Getmyboat és Európa legnagyobb, kétmillió felhasználóval és 55 ezer bérelhető hajóval rendelkező platformja, a Click&Boat.
„A hajókölcsönzések száma negyvenkét százalékkal nőtt az elmúlt két évben” – mondta a Click&Boat társalapítója, Edouard Gorioux. Ezzel a spanyolok Franciaország után a második helyen állnak az üzletág piaci részesedését tekintve. A Click&Boat piaca 2019 és 2022 között majdnem megduplázódott: a tavalyi, kétszázmillió eurós bevételének tizenöt százalékát Spanyolországban regisztrálta.
A társaság elektromos hajókból álló flottája egyre bővül, ami teljesen érthető, hiszen tizennyolc másodpercenként érkezik be foglalás. Az egynapos vitorlázás átlagára egyébként 350 euró (137 ezer forint) hat főre, azaz kevesebb mint hatvan euróra (23 ezer forintra) jön ki fejenként.
A Kanári-szigetekkel és a Baleár-szigetekkel együtt Spanyolországnak közel nyolcezer kilométernyi, hajóval felfedezhető partvonala van az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig. A Click&Boat leginkább a májustól szeptemberig tartó időszakot ajánlja erre. Természetesen az opciók nem korlátozódnak le Spanyolországra. a Borrow a Boat hatvan országban kínál bérlési lehetőséget, a Click&Boat pedig 164 országot fed le.
Szerencsére nem kell semmilyen vitorlázós képesítéssel rendelkezni ahhoz, hogy élvezzük a hajós szállás előnyeit. A legtöbb platform az Airbnb-hez hasonlóan működik: magántulajdonban lévő hajókat kínálnak bérbeadásra, amiket akár kapitánnyal is le lehet foglalni. A hajók mérete, elhelyezkedése, típusa a katamarántól a lakóhajóig szintén beállítható, mint ahogyan extra kéréseknek is lehetőséget ad, legyen az búvárfelszerelés, kültéri zuhanyzó vagy felfújható matrac.
Spanyolország egyik leglátványosabb útja rengeteg hajmeresztő kanyart rejt, és rutinos sofőrt kíván. A mallorcai Carretera de Sa Calobra lélegzetelállító kilátást nyújt a sziget partvonalára, és több száz kanyart tartogat. Antonio Parletti spanyol mérnök tervezte 1932-ben, és mivel azt szerették volna, ha nem kell alagutat építeni, ez a tizenhárom kilométer igencsak fodrosra sikerült. Egy ponton az út maga alá kanyarodva teljes kört alkot.
(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)
utazás | vitorlázás | spanyolország | alternatíva | olcsóbb | szállás
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!