Sértő vagy jogos? Biztonsági okokból ezentúl megméri az utasok súlyát a repülőtéren ez a légitársaság

Dél-Korea legnagyobb légitársasága vezette be az intézkedést, amire nem egy ember vonta fel a szemöldökét.

Augusztus 28-án vezette be a Korean Air az intézkedést, melynek értelmében megméri utasai súlyát a reptéren a légitársaság, valamint a poggyászaikat is. Az utasokat Dél-Korea két legforgalmasabb repterén mérik, a szöuli Gimpo Airporton már augusztus 28-tól hatályos az intézkedés szeptember 6-ig, az Icheion International Airport pedig szeptember 8-án csatlakozik és 19-ig mérik a súlyokat.

A légitársaság szerint a súlymérés elengedhetetlen az utasbiztonság szempontjából, mely a Korean Air elsőszámú prioritása.

A légitársaság körülbelül egy hétig fogja mérni, hogyan oszlik el egy-egy repülőgépen az utasok és a poggyászok súlya, ezt az intézkedést minden öt évben teszi meg a légitársaság. Az utasok a Korean Air tájékoztatása szerint azok az utasok, akik nem szeretnék, hogy megmérjék őket, jelezhetik ezt a földi kiszolgáló személyzetnek.

Az Independent szerint ugyanezt már megtette egész júniusban az Air New Zealand tízezer utassal.

(Forrás: Independent, fotók: Getty)

súlymérés | utazás | dél-korea | repülés | Korean Air

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom