Close
Jön a “Suprolex”, a világ két szupermárkájának közös gyereke

Jön a “Suprolex”, a világ két szupermárkájának közös gyereke

Összefog a világ két ismert brandje, hogy valami egészen újat és izgalmasat kreáljon: a döbbenetesen népszerű streetwear-márka, a New York-i Supreme, és az órák Rolls-Royce-a, a Rolex még ebben az esztendőben közös kollekciót tervez piacra dobni.

Az elmúlt évben mászott fel a csúcsra az 1994-ben alapított legendás deszkás márka, és 2018-ban sem szándékozik lecsúszni onnan, sőt napjainkra igazi kultviselet lett: nemrég például Paul Pogba, a Manchester United középpályás géniusza jelent meg egy olyan több millió forintot érő ingben, ami egy Supreme/Louis Vuitton koprodukció eredményeképpen született meg.

A legismertebb divatházak kopogtatnak a Supreme képviseletének ajtaján, hogy kooperáljnak velük – a Louis Vuitton, az Undercover, a The North Face és a Vans után most a svájci Rolex fejesei döntöttek a koalíció mellett.

Öt évvel ezelőtt már kerülgette egymást a két divatóriás, de idén jön el az ideje a Supreme x Rolex fedőnéven futó együttműködésének, és hamarosan megcsodálhatjuk az üzletekben a közös ruhadarabok mellett az órákat is.

A sötét tónusú Rolex Submariner modellek számlapjain jelenik meg a korábbi nem hivatalos együttműködésre (húsz, limitált kiadású példányt lehetett megvásárolni) utaló FUCK EM felirat.

A további tervezett modellek közül érdemes kiemelni a piros és fehér szíjjal ellátott Explorer II-t; a fajsúlyos, szürke-fekete GMT Master II-t fém karkötővel; a fehér számlapos, aranyozott Presidentet és a vörös mutatókkal felszerelt fekete Sea Dwellert.

Ez is érdekelhet:


(Fotók: highsnobiety.com, esquiremag.ph)

Rolex | supreme | óra | divat

FOLYTASD EZZEL

A luxus új szintje a Balatonnál – Ilyen a LUA Resort télen

Fantasztikus őszi ízek és otthonos hangulat – Így varázsolt el minket a Macesz Bisztró

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram