A nagyon szép órákért kifejezetten rajongunk, így az is érdekel bennünket, hogy mi történik az óragyártók elitjével a jövőben. A genfi SIHH 2018 óraexpón kiderült, hogy az átmeneti éveket követően újra a csúcstámadást hajthat végre a svájci óragyártás, ha"a világ csendben marad."
Nem lehet azt állítani, hogy 2015 és 2016 aranybetűkkel került be a svájci óragyártás nagykönyvébe, de a gondterhes időszaknak úgy tűnik, vége: a január közepén Genfben tartott SIHH 2018 óraexpón már fellendülésről és pozitív jelekről beszéltek a szakemberek. Az eseményen egyébként a szokásoknak megfelelően mintegy harmincöt gyártó mutatta be átlagban ötezer dollárnál is többe kerülő újdonságait.
A mögöttünk hagyott évben nőtt a kereslet a prémium órák iránt, ez a tendencia az ötnapos expón is megmutatkozott. Jean-Marc Pontroué, a Roger Dubuis vezérigazgatója szerint újabban Hongkong számít a legnagyobb piacuknak, ahol átlagban hatvanezer dollárért értékesítenek egy-egy modellt, a legjobb időszakuk – ki gondolná – a karácsony előtti hetek voltak.
Jean-Daniel Pasche, a Svájci Óragyártók Szövetségének elnöke megerősítette, hogy az iparág jelenleg a helyreállítási fázisban tart. A svájci export 2,7% -kal nőtt 2017 végén, ami a picit felülmúlta a várakozásokat, az óvatosan optimista előrejelzések alapján 2018-ra ez a mutató eléri a három százalékot, a nagyon optimista verzió szerint akár hat százalék is lehet.
Talán kevesen lepődnek meg azon a tényen, hogy a világ legnépesebb országában nagyon jól fogynak a svájci órák, mint ahogy a már említett Hongkongban is a piac stabilizálódásáról beszélhetünk.
Ami Európát illeti, Olaszországot és Németországot megelőzve Anglia hatalmasat lépett előre, érdekes módon a font meggyengüléséhez vezetett Brexitet követően, mint ahogy az euró svájci frankkal szembeni megerősödése szintén versenyképesebbé tette a svájci órákat az euróövezetben. Pasche szerint a cégek hr-esei is jobban dolgoznak, mert 2015-ben és 2016-ban mintegy kétezer munkahelyet vesztettek, tavaly viszont megállt ez a negatív folyamat.
A gyógyuláshoz hozzájárultak a nők számára készített modellek, melyeket néhány patinás márka csak mostanában kezdett el felfedezni magának.
A híres Richemont ékszerüzleteiben tizenegy százalékkal nőttek az eladások az elmúlt negyedévben, főleg Ázsia és az Egyesült Államok teljesített kiemelkedően. Nicolas Bos, a Van Cleef & Arpels vezérigazgatója és a Richemont igazgatótanácsának tagja szerint a trendek folytatódnak 2018-ban is, tehát mindenképpen jó évnek néznek elébe.
Érdekesség, hogy nem mindenki örül az óraviselés széleskörű elterjedésének.
A kiskereskedők persze tapsolnak az egyre-másra érkező kommerszebb modelleknek, a ritkaságokra vadászó gyűjtők viszont nem annyira.
Nicolas Baretzki, a Montblanc vezérigazgatója úgy véli, négy évvel ezelőtt, mielőtt sokkal nehezebb dolguk lett volna a piacon, már a "pénzért értéket" elven működtek, bármekkora árszegmensben is legyen egy-egy modelljük, mára viszont valamennyi márka átvette ezt a koncepciót. Baretzki szerint ezt úgy kell értelmezni, hogy ha látunk egy nekünk tetsző darabot, akkor ne az jusson eszünkbe rögtön az árát látva, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hanem ellenkezőleg: ezért a pénzért blődség lenne elszalasztani a lehetőséget. Ilyen például ötezer-hatszáz dollárért vihető egyik csúcsmodelljük, a Montblanc 1858 Geosphere, amely többek között a világ minden táján mutatja a helyi időt.
Persze akadnak másfajta taktikával operáló, alacsonyabb árkategóriában versenyzők is: a Baume & Mercier My Classima darabjait 2016 novemberében kilencszázkilencven dollárért exportálták az Államokba, hogy minél szélesebb vevőkörhöz jussanak el.
Az egész óragyártás – sok más iparághoz hasonlóan – igazi hullámvasútnak számít. Mindenki óvatosan tekint a jövőbe, hiszen a tendenciákat nagyon sok minden befolyásolhatja a pénzügyi piac alakulásától kezdve a politikai konfliktusokon át a terrorizmusig.
Bizonytalanságban élünk, de ha a világ csendben marad, a svájci órák jó évre számíthatnak.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: hodinkee.com)
Richemont | svájci óra | Baume & Mercier | Montblanc
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!