Míg máshol most szigorítanak, addig a legmérsékeltebb Covid-korlátozásokat is teljesen eltörölte Svédország

Mindig is különutat jártak a járványkezelésben, ez most sincs másképp.

Míg a koronavírus újabb hulláma miatt több országban vezettek be újabb szigorításokat, Svédország eltörölte a még érvényben lévő mérsékelt korlátozásokat.

A skandináv állam a járvány kezdete óta különutat jár, és elsősorban a polgárok felelősségérzetére építve igyekszik minimálisra mérsékelni a pandémia egészségügyi és gazdaság hatásait.

Svédországban – legalábbis, ami a korlátozásokat illeti – véget ért a koronavírus-járvány, valamennyi védelmi intézkedést visszavontak, a betegség enyhe tüneteit mutató tanárok is folytathatják a munkát, míg a világ többi országában ilyen esetben kötelező a karantén. Eltörölték a rendezvényekre beengedhető vendégekre vonatkozó korlátozásokat, teljesen szabadon látogathatóak a bárok és éttermek is.

Nemcsak az különleges Svédországban, hogy már a korábbi hullámok idején sem rendeltek el terjes lezárást, hanem az is, hogy a járványkezelést nem a politikusokra, hanem a szakértőkre bízták – elsősorban Anders Tegnellre, az ország járványügyi hivatalának a vezetőjére –, akik folyamatosan tájékoztatták a lakosságot, miként előzhetik meg a betegséget.

A közvélemény-kutatások szerint a svédek nagy része elégedett volt a válságkezeléssel, ez részben azzal is magyarázható, hogy a gazdaság jóval kisebb mértékben sínylette meg a pandémiát, mint a világ legtöbb országa.

A visszaesés tavaly 2,8 százalékos volt, idén pedig a gazdaság már elérte a járvány előtti szintet, 2021-re 4,7 százalékos, jövőre pedig 2,9 százalékos GDP-bővülést várnak. Bár a kormányzat közel ötvenmilliárd dollárnak megfelelő összeggel támogatta a gazdasági szereplőket és a polgárokat, az államadósság a GDP-nek csupán 38 százalékát teszi ki, ami jóval alacsonyabb az EU kilencven százalék körüli arányának.

(Forrás: HVG, fotók: Unsplash)

korlátozás | eltörlés | negyedik hullám | koronavírus | svéd

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom