A napi takarítás a szállodai tartózkodás egyik legfontosabb szolgáltatása, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent rá lehet hagyni a személyzetre. Etikett-szakértők szerint a vendégeknek nem kell „nagytakarítást” végezniük, néhány alapvető udvariassági szabály betartása viszont sokat számít.
A legfontosabb, hogy hagyjuk átláthatóan a teret. A ruhákat tegyük vissza a bőröndbe vagy a szekrénybe, pakoljuk a cipőket egy helyre, a használt törölközőket pedig a fürdőszobában gyűjtsük össze. Így a takarítóknak nem kell a személyes holmik között lavírozniuk.
Az ágy megvetése viszont teljesen felesleges, hiszen a személyzet úgyis azonnal lehúzza az ágyneműt. Sokkal fontosabb, hogy a szemetet a kukába dobjuk, a nedves törölközőket ne hagyjuk a bútorokon vagy a szőnyegen, és ha eltörik egy pohár vagy egy üvegpalack, a nagyobb darabokat szedjük össze a balesetek elkerülése érdekében.
Háziállattal utazóknak különösen fontos a tisztaság. Az esetleges „baleseteket” azonnal fel kell takarítani, a hulladékot pedig megfelelő helyre kell kidobni. Szintén kerülendő a szobaszervizes tálcák folyosóra helyezése, helyette inkább hívjuk a személyzetet az elszállításért.
Ha átrendeztük a bútorokat vagy kihúztunk egy lámpát, távozás előtt érdemes mindent visszaállítanunk az eredeti helyére.
(Forrás: Travel + Leisure, fotók: Getty)
szálloda | hotel | takarítás | etikett | rend
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
10 eldugott európai falucska, ahol elbújhatunk a világ elől
Könyörögnek a szállodai takarítók: csak erre a 2 dologra figyeljenek oda a vendégek!
Fokozódik a konfliktus a Közel-Keleten, Irán az Emírségek reptereinek evakuálására szólított fel, sorra törlik a járatokat
72 óra Szicíliában
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
