Ez a gyönyörű olasz sziget hatmillió forintot fizet, ha odaköltözöl

És még a lakásvásárlást- és felújítást is anyagilag támogatják. Ha most valami nagyon mediterrán hiányzik a lelkednek, szerintünk megér az ajánlat egy alapos morfondírozást!

Az elmúlt években sokszor szembejött velünk, hogy elnéptelenedő olasz helyek kínálnak valamilyen módon csábító lakhatást; most Szardínia csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, méghozzá egy roppant nagylelkű ajánlattal.

15 ezer euróval azaz kb. hatmillió forinttal csábítaná új lakosait a szigetre Szardínia azokba a településekbe, melyek lakossága háromezer főnél kisebb és folyamatosan csökken.

A kapott összegből az új szigetlakó ingatlant vásárolhat vagy felújításra költheti, a támogatás mértéke pedig nem haladhatja meg a lakásvásárlás vagy -felújítás költségének felét.

A szabályok közt van még, hogy egyrészt háromezer főnél kisebb lelkes településbe kell költözni, valamint másfél éven belül lakóhelyként kell bejelenteni az adott szardíniai helyet.

A sziget elnöke, Christian Solinas azt reméli, hogy ezzel a támogatással lendületet adhatnak a lakossággyarapításnak, éppen ezért összesen negyvenöt millió eurót tettek félre a projektre: ez a számítások szerint háromezer új háztartást jelenthet Szardíniának.

(Fotók: Getty, forrás: Timeout)

olasz | olaszország | sziget | szardínia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom