Amióta az eszünket tudjuk, a repülés legnagyobb vágyaink egyike. Semmi máshoz nem hasonlítható szabadságérzetet, hatalmas adrenalinlöketet és persze olyan csodálatos látképet ad, amit nem tapasztalhatunk meg mindennap.
Manapság jó néhány extrém sportágnak köszönhetően gyakorlatilag bárki megkaphatja a repülés élményét, még ha csak percekre, másodpercekre is.
Közülük a legizgalmasabb és kétségkívül legveszélyesebb a szárnyasruha-repülés (wingsuit flying), amit nem egy helyen betiltottak már.
A szárnyasruhás ugrók általában igyekeznek alacsonyan repülni, alig néhány méteres sziklahasadékot vesznek célba. Egy speciálisan kialakított ruhában ugranak le mondjuk egy sziklaszirtről, majd szárnyaik kormányzásával irányíthatják a repülésüket. A roppant erős anyagból készült ruha lábaik és karjaik közötti kifeszítésével nyerhetnek nagy felületet, és érhetnek el jelentős felhajtó erőt.
Hogy mennyire kockázatos és veszélyes sport ez, arról legyen elég annyi, hogy míg az ejtőernyősöknél nagyjából minden százezredik ugrásra jut egy haláleset, addig a szárnyasruhás ugróknál kb. minden ezredik ugrás halállal végződik. Ebben a 360-as technikával készült videóban két profi segítségével egészen hátborzongató felvételek csinálnak kedvet hozzá – vagy éppen tántorítanak el tőle.
(Fotó: Unsplash)
veszélyes | wingsuit | sport | repülés | video | szárnyasruha
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!