Az Arsenale Group és a Saudi Arabia Railways (SAR) a közelmúltban bejelentette, hogy közösen megépítik az ország első luxusvonatát. A tervek szerint a minden szempontból figyelemre méltó járat 2025 végén már útnak is indul, hogy átszelje a királyságot.
A Dream of the Desert, vagyis a Sivatag álma névre keresztelt luxusvonatot Olaszországban építik, de stílusában, formatervezésében a szaúdi hagyományokat fogja tükrözni. A tervek szerint a fővárosból, Rijádból indul majd és az utasok egészen a Jordánia északi határán fekvő Al Qurayyatig utazhatnak. Közben festői sivatagokon haladhatnak át és felfedezhetik az UNESCO világörökség részét képező régészeti lelőhelyeket is.
A vonat összesen 1239 kilométernyi utat tesz meg.
Az Arsenale Group és a Saudi Arabia Railways Dream of the Desert luxusvonatát negyven kabinosra álmodták meg és összesen nyolcvan utas befogadására lesz alkalmas. A végső úti céljuktól függően a vendégek egy vagy két éjszakát tölthetnek a vonaton, miközben csúcskategóriás gasztronómiai élmények mellett egy lounge bár kínálatát is élvezhetik.
A tervek szerint a vonat gyártási munkálatai jövő nyárra befejeződnek, az első járatok pedig 2025 év évén útnak is indulhatnak.
(Forrás: Designboom, fotók: Arsenale Group)
világörökség | szaud-arábia | Rijád | unesco | vonat | luxusvonat
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ezért figyelmeztet most minden nyaralót Spanyolország
Új légitársaság Budapesten, számos egzotikus úti cél vált elérhetővé
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


