Képzeletbeli repülőnk célállomása most Rhode Island és egy gazdag történelmű ház.
A Rhode Island-i Pawtucketben alakítottak át egy 1886-ban épült házat meseszép, modern otthonná. Az épületet akkor a helyi egyházközség használta mint iskola, szavazóhelyiség és gyűlésterem. Most, több mint százharminc évvel később pedig az A/L Studio újította fel és alakította át mesés otthonná egy pár számára.
A tulajdonosok szerették volna, hogy nagyon sok hely legyen a vendégeknek és kutyájuknak, Tuxnak. Ezért a dizájnban nagyon figyeltek, hogy elég tér legyen a szórakozásra és a főzőcskézésre is, ugyanis a pár imád főzni. A felújítás során igyekeztek a lehető legtöbb régi részletet megőrizni, például a magas és íves mennyezet, valamint a szobák szerkezetei is a régi, 1900-as évek előtti időket idézik.
Az enteriőrben pedig nagyon sok Rhode Island-i dizájnerdarab kapott helyet: például a Rhode Island-i dizájniskola végzős tervezőinek darabjai is díszítik a helyiségeket, az O&G stúdiótól jött az ebédlőasztal, egy szőnyeg a Jungil Hong & Andew Mautól, a tulajdonosok egyike pedig maga is tervező, és egyben a helyi Lotuff Leather bőrkiegészítőket gyártó cég társalapítója.
„Rhode Islanden nagyon erős a helyi közösség. A művészek, tervezők, építőipari munkások, zenészek, farmerek, séfek, zöldségesek, előadók és írók is mind-mind támogatják egymást Providence-ben, így ennél a háznál is igyekeztünk lehetőleg mindent helyi beszerzéssel megoldani”
– erősíti meg Laurenzi, az egyik társtervező. Mi pedig megerősítjük, hogy nagyon szép lett a végeredmény, és nagyon örülünk, hogy második virágkorát éli egy ilyen gazdag múltú ház.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Angel Tucker Photography)
ház | providence | egyházközség | villa | amerikaIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!