Spanyolország szívében, a La Mancha-i síkság peremén áll egy repülőtér. Teljesen üresen.
A mintegy 1.1 milliárd euróból felhúzott Ciudad Real International Airport 2009-ben nyitott meg az ország infrastrukturális ambícióinak jelképeként.
Akkortájt Európa egyik leghosszabb kifutópályájával, évente tízmillió utas fogadására berendezkedett terminállal és grandiózus tervekkel indult el.
A cél egy új légi csomópont létrehozása volt, ami tehermentesíti Madridot és magához csábítja a fapados légitársaságokat. A valóság azonban gyorsan lerántotta a földre a nagyívű álmokat.
A reptér Madridtól több mint 200 kilométerre épült fel egy olyan területen, melynek közlekedési kapcsolatai eleve korlátozottak voltak. Bár ígértek nagy sebességű vonatokat, amelyek egy órás távolságba hozták volna a fővárost, a projekt végül sosem valósult meg. Az utasok meg – még a kedvező jegyárak ellenére is – alig találtak rá okot, hogy a főváros kényelmesen elérhető repülőterei helyett inkább a távoli Ciudad Realt válasszák.
A kezdeti optimizmust tovább gyengítették a környezetvédelemmel kapcsolatos viták, a késedelmek és a költségek folyamatos emelkedése. A légitársaságok sorra hátráltak ki; visszamondta a járatait az Air Berlin, az Air Nostrum és a Ryanair is, miután a vártnál jóval kevesebb utas foglalt jegyet. A Vueling volt az utolsó szereplő, amely még valameddig kitartott, de 2011 végén ők is feladták a küzdelmet.
A reptér így három évnyi működés után menetrend szerinti járatok nélkül maradt, és ezzel együtt megszületett Spanyolország leghíresebb „szellemreptere”.
A projekt mögött álló vállalat több százmillió eurós adósságot halmozott fel, majd aztán csődöt jelentett. 2012-ben az utolsó műveletek is leálltak, a repülőtér sorsa pedig bizonytalanná vált. A valaha több mint egymilliárd euróból felhúzott beruházás olyan mélypontra jutott, hogy az egészet árverésre bocsátották – mégpedig százmillió eurós kikiáltási áron, amit viszont senki nem volt hajlandó megfizetni. A helyzet abszurditását jól mutatta az a kínai befektetői ajánlat, amely mindössze tízezer eurót kínált a teljes repülőtérért. Az üzlet természetesen elbukott, de az ajánlat a projekt kudarcának szimbolikus esete lett.
Hosszú évek jogi huzavonája és sikertelen értékesítési próbálkozásai után 2018-ban végül sikerült rá vevőt találni. Az új tulajdonos mintegy 56 millió eurót fizetett a repülőtérért, vagyis a beruházási költség töredékét csengette csak ki. A létesítmény 2019-ben újra megnyitotta kapuit, ám utasokat már nem fogadott, hanem raktárként, karbantartó bázisként és repülőgép-bontó telepként működött.
A pandémia idején ideiglenesen több tucat földre parancsolt gépnek adott otthont, de az a kezdeti vízió, hogy Spanyolország új légi közlekedési központja szülessen meg ott, immáron végleg szertefoszlott.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
szellem | spanyolország | milliárdos | ciudad real | repülőtér | bezárt
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Óriásit húz a Wizz Air, alighanem minden utas imádni fogja ezt az újítást
70 éve nem látsz ilyeneket a reptereken, pedig egykoron szinte minden utas használta Észak-Amerikában
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!



