A mondjuk Spanyolországban vagy más EU-s országban pihenő, nem európai uniós állampolgársággal rendelkező turisták akár 5000 fontos (mintegy 2,35 millió forintos) bírságot is kaphatnak, ha megpróbálnak bizonyos élelmiszereket – például szendvicseket, húsokat vagy tejtermékeket – hazavinni.
Október 12-én lép életbe az új belépési/kilépési rendszer (EES), aminek értelmében a nem uniós állampolgároknak útlevél-szkennelésen, ujjlenyomatvételen és arcfotó-készítésen kell átesniük a schengeni határokon. A rendszer 29 országban lesz érvényes, Írország és Ciprus kivételével. A biometrikus adatok rögzítése automatizált kioszkokban vagy határőrök segítségével történik majd.
Ide vonatkozóan a brit Környezetvédelmi, Élelmiszerügyi és Vidékügyi Minisztérium (Defra) megerősítette: a szigorítás célja az, hogy megakadályozzák a száj- és körömfájás behurcolását az Egyesült Királyságba. A vírus súlyosan érinti a patás állatokat – például a szarvasmarhákat és juhokat –, egy esetleges fertőzés komoly csapást mérne a brit állattenyésztési ágazatra.
Ennek következtében az utazók nem vihetnek be az Egyesült Királyságba marha-, juh- vagy sertéshúst, illetve tejterméket. Ez még abban az esetben is érvényes, ha azok be vannak csomagolva vagy vámmentes boltban vásárolták. A Defra közleménye szerint a tilalom határozatlan ideig érvényben marad, ezért a turistáknak különös figyelmet kell fordítaniuk arra, mit csomagolnak a poggyászukba.
Az alábbi termékek szigorúan tiltottak az EU-ból az Egyesült Királyságba történő beutazáskor:
- Minden sajt – legyen az lágy, kemény vagy feldolgozott (pl. brie, camembert, mozzarella, parmezán, manchego)
- Minden húskészítmény – pácolt, főtt vagy csomagolt (pl. szalámi, pástétom, chorizo, sonka)
- Tejtermékek – tej, joghurt, vaj, tejszín
- Húst vagy tejterméket tartalmazó ételek – például szendvicsek
- Húst vagy tejterméket tartalmazó pékáruk
- Friss saláták
A hatóságok felhívják a figyelmet arra, ha valaki nem biztos egy adott élelmiszer engedélyezettségében, érdemes inkább bejelentenie azt a vámon.
A határőrök kevésbé valószínű, hogy megbírságolják azokat az utasokat, akik jóhiszeműen járnak el.
Az elrejtett vagy be nem jelentett termékek azonban elkobzást, vagy akár 5000 fontos (2,35 millió forintos) pénzbírságot is vonhatnak maguk után.
A brit kormány azt tanácsolja az utazóknak, hogy indulás előtt ellenőrizzék a gov.uk hivatalos útmutatóját, ahol naprakész információkat találnak az élelmiszerek behozatalára vonatkozó szabályokról.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
bírság | tejtermék | európai unió | utazás | tilos | szendvics
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Nem ott nyaral idén a világ, ahol gondolnánk – Ezek az úti célok tarolnak 2026-ban
Csak két fagylaltot rendeltek Rómában, aztán nem hitték el, mennyit kellett fizetniük
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

