Megtaláltuk a helyet, ahol a mesebeli sárkány lakhatott és amely Tolkient is inspirálta

A természeti képződményeket, geológiai csodákat és misztikumot kereső utazók imádni fogják ezt a hatalmas barlangrendszert, amely a svájci Alpokban húzódik.

A kirándulók ahogy megérkeznek a Szent Beatus-barlangokhoz, úgy érzik, mintha egy mesebirodalomba léptek volna. A titokzatos barlangrendszer a svájci Alpokban, Interlaken közelében található, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a Thun-tóra.

A természeti környezetben vízesések csodálhatók meg, a kánikula elől pedig a látogatók barlangtúrákra menekülhetnek. Odabent aztán szintet lép a geológiai csodák köre, hogy

a vezetett séta során a hely misztikus történetével is megismerkedhessenek az érdeklődők.

A Szent Beatus-barlangok legendája

A legenda szerint a barlangban egy sárkány élt, amely rettegésben tartotta a völgyet és a Thun-tavat körülvevő falvakat, de hatalmas pusztítást végzett a közeli városokban is.

A szörny évekig uralta a területet, mígnem időszámításunk szerint 100 körül meg nem érkezett Lungern Beatus ír szerzetes, aki egyes feltételezések szerint egy skót király fia volt. Zarándoklatra jött Svájcba, majd úgy döntött, keres egy saját helyet, ahol azzá a remetévé válhat, aki mindig is szeretett volna lenni. Így botlott bele a Thun-tó feletti hihetetlen barlangrendszerbe, ahonnan elüldözte a félelmetes sárkányt és nyugalmat hozott saját "birodalmára".

A barlangok felfedezése

Noha a St. Beatus barlangrendszer nagy része feltáratlan, a tudósok egy tizennégy kilométeres szakaszt már feltérképeztek, egy kilométeren pedig vezetett túrák keretében bárki sétálhat.

A mészkőbarlangban föld alatti folyók és vízesések zubognak, monumentális cseppkövek magasodnak.

A barlangtúra körülbelül hetvenöt percet vesz igénybe, az ösvény egy részén a világítást is kiépítették. A séta során tájékoztató táblák vezetik be a kirándulókat a barlangrendszer történetébe és kialakulásába.

Hogyan lehet elérni a barlangrendszert?

A Szent Beatus-barlangrendszer a Thun-tavat körülvevő falvak mindegyikéből könnyen elérhető autóval, busszal és hajóval egyaránt. Érkezéskor lélegzetelállító látvány fogadja a látogatókat. A vízesésekkel tarkított sziklafal tetején

egy kastélyszerű étterem és látogatóközpont áll, amely egyben a barlangrendszer bejárataként is szolgál.

A sziklafalat évszaktól függően vadvirágok borítják.

Az étterem tíz-tizenöt perc alatt elérhető, de a túrázók gyakran megállhatnak az ösvény mentén elszórtan elhelyezett padoknál, hogy gyönyörködhessenek a Thun-tóra nyíló csodálatos kilátásában.

A barlangok egész évben nyitva tartanak, megfelelő időjárási körülmények mellett hétköznaponként kilenc, hétvégén tizenegy órától látogathatók. A téli hónapokban a barlangok hétvégén zárva tartanak.

A belépő körülbelül tizennyolc svájci frankba kerül.

A Szent Beatus-barlangok szikláin ülő panorámás étterem is inspirálta JRR Tolkien VölgyzugolyátA Gyűrűk Ura sorozat misztikus tündekirályságát. A zöld sziklák és a zuhanó vízesések tetején magasodó kastélyszerű építmény az alatta lévő tóra néz.

Úgy tudni, Tolkien 1911-ben, tizenkilenc évesen járt a barlangrendszernél, negyven évvel azelőtt, hogy megírta volna legendás regényét. A látogatók ma is megtapasztalhatják mindazt a varázslatot, amely Tolkient fiatalkorában ámulatba ejtette, közben pedig a szezonális alapanyagokon alapuló, hagyományos svájci konyha remekeit is megkóstolhatják.

(Forrás: The Travel, fotók: Getty Images)

nagy sztori | Svájc | tolkien | a gyűrűk ura | alpok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom