Már most érdemes beírni a naptárba ezt a szuper kis őszi balatoni programot!

Sokak kedvence lett az elmúlt években a Szent György-hegy Hajnalig kistestvére, a szeptember eleji Szent György-hegy Matiné, ahol déltől napnyugtáig lehet barangolni, finom borokat és falatokat kóstolni, beszélgetni, árnyékban ejtőzni. Szeptember 7-én egész napos laza programmal, amolyan nyitott pince-jelleggel várnak a szervezők: érkezz családdal, barátokkal, kettesben, és járd be a közel húsz helyszínt!

– Nagyon megszerettük ezt a napközbeni eseményt, igazi közösségi program született. A szüret izgalma pedig csak hozzáad a hangulathoz: ilyenkor azért a szokásosnál nagyobb a felfordulás a hegyen; traktorok, szüretelőládák, erjedő must szaga a levegőben...Lehet, hogy pár helyen bele is kóstolhattok. Idén is közel húsz helyszín csatlakozott, lesznek gyerekprogramok, például legózás a fa alatt, miközben a szülök fröccsözhetnek, kis akusztikus koncertek, de le lehet ülni társasozni, kártyázni, vagy neki lehet indulni egy jóízű sétának is a kellemes indián nyárban. Ajánljuk mindazoknak, akik elsősorban a borok és a chillezés kedvéért jönnének: szeptember 7-én nagyobb tér lesz kóstolni, megismerkedni a pincészetek tételeivel is – mondja Budavári Dóra, aki összefogja a pincészetek programjait. A részvételhez nem kell előzetesen regisztrálni, a helyszínek bármelyikén hozzá lehet jutni a kóstolópohárhoz háromezer forintért, mellyel a rendezvényt is támogatjátok.

Töltsd a napot a hegyen, és persze hozz magaddal családot, barátokat!

Társasozás, teke, falatok a Zöldülő teraszon, kóstolás a Hóbor Pincénél, koncert a Szászi Birtokon, pingpong és hinta persze borral a kézben a Horváth Pincénél, gyerekeknek legózás, nagyoknak borok a Borbolt a völgyben kertjében, utánozhatatlan hangulat a Kutyakaparóban, nemzetközi tételek La Llama Lounge teraszán, buborékok és piknik a Killer Pincénél, pezsgő és vörösborok a 2HA teraszán, finom borok és ételek a Pál Pincénél, jó zenék és vega falatok a Pap Wines lakáséttermében, családias hangulat a Molnár Pincénél, koncert és kóstolás a Pláne Badacsony borterasz helyszínén, a Napvirág pince kihagyhatatlan meséi és borai, a Napsárkán Pince természetközeli borai, a Boksay Pince központi panorámás terasza, előtte és utána pedig nézzetek be a Gilvesy B-üzembe! Ez a Szent György-hegy Matiné!

(Fotó: Heim Alexandra)

 

 

 

 

családi | ajánló | Szent György-hegy | játékok | balaton | program

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom