Persze csak annak, aki be van oltva.
Negatív koronavírusteszt és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be Szerbiába azok, akik már megkapták a szükséges védőoltásokat – jelentette be Zoran Gojkovic, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja szerdán a testület ülése után.
Az egészségügyi szakember közölte, hogy a válságstáb javaslatát még a kormánynak is el kell fogadnia.
A tervek szerint mind a szerbiai, mind a külföldi állampolgárok csak akkor léphetnének be negatív teszt vagy karanténkötelezettség nélkül a nyugat-balkáni országba, ha már megkapták valamelyik védőoltás mindkét adagját, illetve az AstraZeneca vakcinája esetében legalább az első dózist. Az ezt igazoló dokumentum felmutatásával a jövőben szabad lesz a belépés Szerbiába.
Világszerte napról napra egyre többen kapják meg a koronavírus elleni vakcinát, ez pedig jelentősen átalakíthatja a szokásokat és a feltételeket is. Eközben digitális egészségügyi igazolást vezetett be Kína a külföldi utazásokhoz, amely a jelenlegi szakaszban a kínai állampolgárok külföldi útjait könnyítheti meg.
(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)
negatív teszt | oltás | karantén | beutazás | koronavírus | nélkül
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!