Egyszerűvé válik a beutazás ebbe a szomszédos országba

Persze csak annak, aki be van oltva. 

Negatív koronavírusteszt és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be Szerbiába azok, akik már megkapták a szükséges védőoltásokat – jelentette be Zoran Gojkovic, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja szerdán a testület ülése után.

Az egészségügyi szakember közölte, hogy a válságstáb javaslatát még a kormánynak is el kell fogadnia.

A tervek szerint mind a szerbiai, mind a külföldi állampolgárok csak akkor léphetnének be negatív teszt vagy karanténkötelezettség nélkül a nyugat-balkáni országba, ha már megkapták valamelyik védőoltás mindkét adagját, illetve az AstraZeneca vakcinája esetében legalább az első dózist. Az ezt igazoló dokumentum felmutatásával a jövőben szabad lesz a belépés Szerbiába.

Világszerte napról napra egyre többen kapják meg a koronavírus elleni vakcinát, ez pedig jelentősen átalakíthatja a szokásokat és a feltételeket is. Eközben digitális egészségügyi igazolást vezetett be Kína a külföldi utazásokhoz, amely a jelenlegi szakaszban a kínai állampolgárok külföldi útjait könnyítheti meg.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

oltás | karantén | nélkül | szerbia | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom