Close
Szezonális járat indul Budapestről az egyik népszerű úti cél felé

Szezonális járat indul Budapestről az egyik népszerű úti cél felé

Augusztus 10-én közvetlen Budapest–Luxemburg járatot indít a nyári szezonban a Luxair légitársaság a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A Luxair járata heti két alkalommal, hétfőn és pénteken közlekedik Luxemburgba.

Az északnyugat-európai ország fővárosa eddig is népszerű úti cél volt, jellemzően az üzleti és családi okból utazók használták ki a meglévő légi összeköttetést.

 

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljai 2019-ben negyvenkilenc légitársaságnak adtak otthont, amelyek 16,2 millió utast szállítottak negyvenkilenc ország 153 repülőterére.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

Itt a Roadster legújabb, negyedik száma!
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom