Kiderült, hol töltik a szilvesztert a magyarok

Az év utolsó hétvégéjére már eddig tizenegy százalékkal több előfoglalás érkezett, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a több mint háromszázhatvanötezer vendégéjszakából kétszázhétezret vidéken, míg százötvennyolcezret Budapesten terveznek eltölteni az utazók. Tavalyhoz képest tizennégy százalékkal több foglalás érkezett az év utolsó napjaira a fővárosba. A vidéki desztinációk közül legtöbben a Balatont vagy a Mátra-Bükköt választják.

A legnépszerűbb szálláshelyek ezúttal is a hotelek, amelyekben 2022-höz képest mintegy tíz százalékkal nőtt az előfoglalások száma. A szilvesztert utazással összekötni vágyók körében a két éjszakás, két fős előfoglalások a legjellemzőbbek.

Az NTAK adataiból az is kitűnik, hogy a külföldről érkezők hetvenkét százaléka Budapesten kikapcsolódva lép át az újévbe.

Legtöbben várhatóan Olaszországból, Spanyolországból és Németországból érkeznek,

de Franciaországból és az Egyesült Királyságból is számos turista ünnepli majd a szilvesztert a magyar fővárosban.

A fővároson kívüli szálláshelyek összességében tizenkét százalékkal magasabb hazai szálláshelyi forgalomra számíthatnak 2022 azonos időszakához képest. A nemzetközi vendégek foglalásai pedig még ennél is nagyobb mértékben, tizenhárom százalékkal emelkedtek. A vidéken előjegyzett vendégéjszakák hetvenhét százalékát, összesen százhatvanezer éjszakát a hazai utazók foglalták le, a külföldi vendégekhez pedig negyvenhétezer vendégéjszaka köthető.

A vidéki úti célok közül – ahogy tavaly –

az óév utolsó hosszú hétvégéjén is a Balaton és a Mátra-Bükk szálláshelyei örülhetnek a legtöbb vendégnek.

Idén a dobogóra került Bük-Sárvár, amely jelentős vendégforgalomra számíthat az előfoglalások alapján. A legnagyobb bővülést Mátra-Bük könyvelheti el, ahová az ünnepi hétvégére közel négyezer vendégéjszakával több foglalás érkezett, mint az előző évben.

(Forrás: MTÜ, fotók: Getty)

szállás | NTAK | statisztika | turizmus | óév

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom