Legalább tíz napig tart majd az összehangolt határellenőrzés huszonhét határátkelőn.
Az AP hírügynökség tájékoztatása szerint Csehország visszaállítja a határellenőrzést a szlovákiai határátkelőkön. Úgy tudni, az intézkedés csütörtökön lép életbe huszonhét határátkelőn, és legalább tíz napig fog tartani.
Az ellenőrzésben ötszázhatvan rendőr és vámos vesz részt.
A szlovák kormány kedden közölte, hogy elfogadják a cseh döntést, de szeretnék megvitatni azt uniós szinten is. A két ország közötti határ kétszázötvenegy kilométer hosszú, és az intézkedés ideje alatt pár kivételtől eltekintve
kizárólag ezeken keresztül lehet majd átlépni a cseh-szlovák határt.
A cseh belügyminisztérium közlése szerint az intézkedés bevezetése azt követően vált szükségessé, hogy idén közel tizenkétezer, főleg Szíriából érkezett illegális bevándorlót fogtak el az ország területén, emellett százhuszonöt embercsempészt le is tartóztattak. Az AP úgy tudja, ez több, mint ami tapasztalható volt a 2015-ös menekültválság idején.
(Forrás: AP, fotó: Getty, a kép csak illusztráció)
csehország | határellenőrzés | szlovákia
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!