Országos zárlatot rendeltek el húsvétra a magyarok egyik kedvenc úti célján

A szlovén kormány elrendelte az országos zárlatot a húsvéti időszakra, miután a koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakcsoport erre tett javaslatot vasárnap.

A javaslat szerint az április 1-től 11-ig szóló teljes lezárás időszakában csak húsvét vasárnapján lennének enyhítések. Aznap feloldanák a lakhelyelhagyási tilalmat, és engedélyeznék a családi összejöveteleket legfeljebb öt felnőtt főig, a hozzájuk tartozó gyerekekkel.

A lakhelyelhagyási tilalom mellett az iskolák ismét online oktatásra állnának át. Korlátoznák a tömegközlekedést is, és hétvégi, ünnepnapi menetrendet vezetnének be. A legtöbb üzletnek be kellene zárnia, a vállalatoknak és az intézményeknek pedig távmunkára kell átállniuk.

A kormányfő bejelentette, hogy az ajánlásokat elfogadva döntöttek az egész országra vonatkozó zárlatról.

A leállás szerinte rövid lesz, április 12-én ismét felülbírálják az intézkedéseket, és döntenek meghosszabbításukról vagy enyhítésükről.

A helyzetet úgy jellemezte, hogy "versenyt futnak az idővel". Jelezte továbbá, hogy a közigazgatás távmunkára áll át, és felszólította a vállalkozókat, hogy tegyenek ugyanígy.

Közben pedig feloldották hétfőn Angliában a koronavírus-járvány megfékezése végett csaknem három hónapja elrendelt kijárási korlátozásokat. A brit kormány ugyanakkor továbbra is azt kéri, hogy a lakosság még ne induljon hosszabb utazásokra az országon belül. Németországban más a helyzet: amíg otthon teljes karantén van, a hétvégén német turisták ezrei özönlötték el Mallorcát.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

országos | zárlat | járvány | szlovénia | ünnep

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom