Hegedűs 2 László, az egyik legizgalmasabb hazai képzőművész új tárlata Prága után Budapesten látható.
Hegedűs 2 László Munkácsy- és Balázs Béla-díjas alkotó, képzőművész, A szocialista szürrealizmus titkos bája című vizuális szimfóniája Brüsszel és Prága után, a Budapesti Photo Festival és a Budapest Art Week hivatalos programjának a részeként, március 26-tól április 19-éig a Karinthy Szalonban látható. A tárlat képei, a kelet és nyugat két jellegzetes művészeti izmusának ötvözetéből jött létre. A szocializmus hivatalos és hamis művészetének vizuális lenyomatainak szürreális képmontázzsal való transzformálásával, a fikció műalkotássá, a művészet valóságává vált.
Hegedűs 2 műveire leginkább a mágikus realizmus a jellemző. A kiállított képeken minden valóságosnak tűnik, vagyis szinte már-már hihető. Fotómontázsai jellegzetes vizuális versek, személyes emlékek, melyeket látvánnyal teremt meg. Nem a realitás töredékei ezek az életnek, hanem sokrétegű történetek pillanatai, amelyeket gyanítunk, de amelyeket teljességükben nem tudunk felfogni, ennélfogva annál intenzívebben vésődnek a tudatunkba. Egy végtelen szellemi kaland, a megértés utáni vágy, kimondani a kimondhatatlant, valamit a kollektív emlékezetből. Mindenesetre Hegedűs 2 a néző észlelésével művészien játszik, és folyamatosan változtatja a játékszabályait.
A budapesti tárlat március 26-tól április 26-ig látható, a Karinthy Szalonban.
kiállítás | karinthy szalon | hegedűs 2 lászló
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!