Az olaszországi Amalfi-part továbbra is az egyik legvonzóbb mediterrán úti cél, de az árak és a tömeg sokakat eltántoríthatnak. Egyre többen gondolnak ezért Bulgária déli partvidékére.
Ha valaki olasz riviérás hangulatra vágyik, akkor nem feltétlenül kell Positanóig vagy a Cinque Terréig mennie. Laura Evans-Fisk, az Eurochange egyik vezetője szerint a bolgár Szozopol az egyik legérdekesebb alternatíva azoknak, akik ezt a hangulatot keresik, csak éppen jóval kedvezőbb árfekvéssel.
"Bár Bulgária csatlakozott az euróövezethez, az ételek, a szállás és az italok árai továbbra is különösen alacsonyak más népszerű nyaralóhelyekhez, például Görögországhoz, Spanyolországhoz és Olaszországhoz képest" – mondja a szakember.
Egy sör például kevesebb mint 2 euróba kerülhet (kb. 800 forint), egy étkezés pedig úgy 10 euróból kijön (kb. 4000 forint). Laura Evans-Fisk szerint mindez ráadásul nem jár együtt kompromisszummal a látvány terén sem,
vagyis gyönyörűek a tájak és a strandok is.
Szozopol különösen azért izgalmas még, mert egyszerre tud történelmi és "nyaralós" lenni. Nagyon hasonló hangulatú, mint Positano és Cinque Terre, amit főként az óváros ad meg, ahol keskeny, macskaköves utcák, régi faházak és a tengerre nyíló panoráma teremti meg azt a fajta atmoszférát, ami miatt az olasz tengerpartot is annyian szeretik.
A Fekete-tenger partján fekvő település ráadásul Bulgária egyik legrégebbi tengerparti városa, ami így a nyaralóhelyeknél ritkának mondható plusz karaktert ad neki. És talán még fontosabb, hogy a beszámolók szerint kevésbé zsúfolt, mint jó pár felkapott dél-európai úti cél.
Szozopol legismertebb partszakaszai közé tartozik a Kavatsi és a Harmani strand, ahol a családi pihenéstől kezdve a strandbáros, esti lazulásig többféle stílus megtalálható. Ez a kettősség adja a hely egyik legnagyobb vonzerejét, hiszen nappal a nyugodtság, este a lazább, társasági tengerparti élet dominálja.
Ha pedig valaki kiszakadna a napernyő-napágy-tenger háromszögből, annak a környék bőven kínál programlehetőséget. Be lehet járni a város történelmi templomait, érdemes felkeresni a Ravadinovo-kastélyt, a Szozopoli Régészeti Múzeumot, de akár egy könnyedebb, családi nap is belefér az Aquapark Neptunban.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images, Unsplash)
olaszország | olcsóbb | alternatíva | szozopol | utazás | Bulgária
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
72 óra Amszterdamban
Egy festői „szellemfalu” csinos házikókkal, de egyetlen lakos nélkül
Kvíz: Mondunk egy települést, melyik nem Magyarországon található?
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!




