Ebben a könyvesboltban vaksötétben "lebegő" könyvek közül lehet válogatni Legalább annyira tekinthető művészeti kiállításnak, mint könyvesboltnak.
Húsz év óta az első hivatalos Beatles-könyv jelenik meg A kiadvány 1969 januárját idézi fel, amikor a Beatles egy televíziós fellépés anyagát vette fel a stúdióban.
Oksanen, Jonasson, Bereményi, Háy és sokan mások az őszi Margón Irodalom három napig csúcsra járatva!
Szinte beleborzongunk Japán intim és magányos oldalába Roberto Bodin fotográfiái a néha még mindig rejtelmesnek tűnő ország békés és rejtett pillanatait gyűjtik össze.
Elmondom, miért menő felnőttként mesét olvasni Amikor gyerek voltam, nem telhetett el nap mesék nélkül. Néhány évvel ezelőtt elgondolkodtam rajta, mi lenne, ha ez felnőttként sem lenne másképp.
Olyan pazar könyv jelent meg Japánról, amit minden japanofilnek látni kell Szeretjük a szép könyveket, így biztos, hogy ezt is szeretni fogjuk.
Szabálytalan könyvespolcokat még nem szerettünk ennyire Kétezer-ötszáz könyvet kellett elhelyeznie egy brooklyni belsőépítész irodának egy helyi lakásban. Megoldották, méghozzá nagyon ügyesen.
3,5 millió forint egy művész új könyve, és viszik, mintha nem lenne holnap David Hockney brit festőművész iPaden és iPhone-on rajzolt képeit tartalmazó Taschen kiadvány ára tízezer euró, azaz mintegy 3,5 millió forint.