Megvan, melyik két balatoni városban a legdrágábbak a szállások Neked mennyit ér meg egy éjszaka a Balatonnál?
Kiderült, hová szeretünk a legeslegjobban utazni idén Magyarországon És az is, hogy már a június alapján is durván rálicitál 2019-re a hazai turizmus.
Tavalyhoz képest óriási a nyaralási boom Horvátországban A helyi turisztikai szövetség szerint konkrétan történelmi a szám.
Ismét erős nyári szezonja lehet a budapesti hoteleknek Nagy meccsnek néz ki majd a Budapest-vidék csata.
Nem csupán az árat nézik a magyarok, amikor szállást foglalnak Leginkább apartmanban, szállodában és panzióban pihennek idén a magyarok.
Ahol a nap már szó szerint éget – A világ legforróbb helyei Lehet, hogy már júniusban is perzselőnek hat a nyár, ám a jelenlegi hőhullám sehol sincs ezekhez a területekhez képest
Holnaptól Magyarország minden tájáról elérhető lesz vonattal a Balaton Bevezetik az új nyári menetrendet, amiben már nem csak Budapest-fókuszú a Balatonhoz utazás. Reméljük, a szuper fejlesztések mellé sikerül egy csipet pontosságot is beiktatni!
Ettől a hónaptól ezekre a csodás helyekre repülhetsz nyaralni közvetlenül Budapestről Vadiúj járat is akad köztük.
Kissé talán meglepő, hogyan utaznak a magyarok ezen a nyáron Úgy tűnik, idén fellélegezhetünk, és kicsit olyan lesz a 2022-es nyár, mint a koronavírus előtt.