Holnaptól Magyarország minden tájáról elérhető lesz vonattal a Balaton

Bevezetik az új nyári menetrendet, amiben már nem csak Budapest-fókuszú a Balatonhoz utazás. Reméljük, a szuper fejlesztések mellé sikerül egy csipet pontosságot is beiktatni!

Az idei nyári menetrend célja, hogy a Balaton felé ne csak Budapestről kínáljanak megbízható, ütemes kiszolgálást, hanem kihasználva, hogy a MÁV és a Volán már egy cégcsoportban működik, az ország minden tájáról biztosítsanak oda eljutási lehetőséget - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az idei nyári menetrenddel, amely a Volánbusznál június 16-án, a vasútnál pedig június 18-án lép életbe, az utasok igényeinek igyekeznek megfelelni.

Idén június 12-ig, 2019 azonos időszakához mérve nyolcvan százalékkal nőtt az utasok száma, ez csaknem félmillió embert jelent. Ez az óriási növekedés azt tükrözi, hogy ma már az iskolai szünet előtt többen járnak vonattal a Balatonra, mint a járvány előtti nyáron az augusztusi csúcsszezonban.

Budapestről megmarad a korábbi ütemes menetrendi rendszer, amely Intercity vonatokkal kiszolgálja a déli partot, az északi partra pedig a Kék Hullám Intercityk és az azokat kiegészítő Katica és más Interregio vonatok közlekednek.

Újdonság, hogy öt irányba emeletes vonatokkal, Kiss motorvonatokkal új szolgáltatásokat is indítanak: a Dunakanyarból Vác felől a Jégmadár Expressz, Kelet-Magyarországról pedig Nyíregyháza, Debrecen, Szolnok, Cegléd felől Újszászon át indulnak expressz vonatok Budapest érintésével a Balatonra.

Mindezeket kiegészítik a Volánbusz fejlesztései: ország számos tájáról, Eger, Salgótarján, Szeged, Békéscsaba, Szekszárd és Pécs felől közvetlen távolsági járatok indulnak, amelyek a Balatont megközelíthetővé teszik a nem közvetlen vasúti járatokkal kiszolgált útirányokból is.

Az éjszakai közlekedést nyáron a Balatonon kiterjesztették, így a most hétvégén induló és augusztus végégig tartó nyári menetrendben a Bagoly vonatok minden éjszaka közlekednek a Balaton déli partján. Ugyanakkor lesznek éjszakai vonatok az északi parton is, de ott egyelőre csak a hétvégén.

Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport vezetője elmondta, megújultak az étkezőkocsik, amelyek június 18-tól a Balaton, a Kék Hullám és a Levendula Intercity-nél is megtalálhatóak.

Emellett lesz Balaton 24, illetve 72 jegyről is, előbbi a felnőtteknek 1090 forintba, a 26 éven aluliaknak pedig 750 forintba kerül. A kerékpáros turizmus terjedése miatt pedig valamennyi Balatonra tartó vonaton kerékpár szállításra alkalmas kocsit is indítanak.

Mindezekkel és az új menetrenddel a közlemény szerint azt szeretnék elérni, hogy a MÁV-Volán csoport egy vonzó alternatívája legyen az egyéni közlekedésnek. Már csak a pontos menetidő és a torta habjára pedig ez a 3600 forintos nyári vonatbérlet hiányozna!

(Fotók: Getty, forrás: MTI)

máv | nyár | balaton vonat | busz | volán | vasút

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom