Még fizetni is hajlandó a turistáknak ez az ország, hogy ott nyaraljanak

A Távol-Keleten igazán nem spórolnak a turistacsalogatáson. Míg Hongkong ingyen repülőjegyeket ajánl, Tajvan akár fizet is azoknak, akik ott vakációznak.

A tervek szerint ötszázezer egyéni utazó kap fejenként ötezer tajvani új dollárt, kilencvenezer turistacsoport pedig húsz-húszezer tajvani új dollárral lesz gazdagabb, amit digitálisan kap meg, és tajvani költségei, például a szállás fedezésére fordíthat.

Az akció részleteiről egyelőre többet nem lehet tudni, nem közölték még, hogy mikor indul a program, és hogyan lehet rá jelentkezni, szóval nem árt résen lenni.

A rendkívüli lehetőséggel  szeretnének több látogatót vonzani az olyan kulcsfontosságú piacokról, mint Japán, Dél-Korea, Délkelet-Ázsia, Hongkong és Makaó, valamint Európa és Amerika.

Van honnan felzárkózni, ugyanis tavaly alig 900 ezren érkeztek a szigetre, a legtöbben Vietnámból, Indonéziából, Japánból és az Egyesült Államokból. Persze, ezen nem lehet csodálkozni, mert az ország csak októberben oldotta fel a beutazási korlátozást, amely a világ leghosszabb határzárai közé tartozott. 2019-ből már sokkal reálisabb számokat láthatunk, akkor Tajvan rekordszámú, 11,8 millió nemzetközi turistát fogadott.

Ezen a hét helyen fizetnek azért, hogy odaköltözz, itt pedig azok kapnak egy kis támogatást, akik bulizni indulnak.

(Forrás: CNN, képek: Getty Images)

fizet | tajvan | turisták

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom