Augusztus 25. és 30. között rendezik meg az Everness önismereti fesztivált Siófok-Sóstón.
Az ötnapos rendezvényen egyebek mellett táncfoglakozásokkal, jógával, önismereti előadásokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket – hét színpadon, főként hazai előadók közreműködésével. A mozgás-színpadon lesznek NIA-foglalkozások, transztánc, haka, tajcsi, táncmeditáció, hatha jóga és akrojóga.
A hangterápiás térben fellép többek között Karacs Ildi, a Deep Soundjourney és Ábrahám Beáta.
A fesztiválon előadások és kerekasztal-beszélgetések is lesznek többek között kvantumfizikai világképről, pszichológiáról és spiritualitásról, valamint ezek összefüggéseiről. Többet megtudhatunk az önazonosságról és a tiszta kommunikációról, valamint arról, milyen lehet egy harmincfős poliamor közösségben élni.
A zenei színpadon fellép a Pachamama Band, a Gaia Tree, a Kirtan Jam, a Vágtázó Csodaszarvas és a Lanou zenekar, a Samsara Boulevard és a Karma Pema Dorja Ölvedi Gáborral. Színpadra lép a Holddalanap, az Earthjam, sprituális drum & bass zenét játszik majd a Tosoda Project.
Ez is érdekelhet:
önismeret | Everness 2021 | Everness
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!