Ez a tel-avivi otthon a mai tipikus álomlakások mintapéldánya

Több belsőépítészeti divatirányzat van előtérben most is, ám ami évek óta nem változik, az a fekete, a fehér és a szürke színek együttes, harmonikus használata. Ha hozzájuk társul még egy-egy pasztell, vagy éppen nagyon élénk kiegészítő, "statement" bútordarab vagy textília, akkor tökéletes az összhatás. Ez a lakás a világ bármely pontján megállná a helyét, mégis igazán szerencsés, hogy éppen a nyüzsgő Tel-Avivra látni a nappalijából. 

A város északi részén található lakás teljes felújítása csaknem két évet vett igénybe. A belsőépítészeti megoldások Maya Sheinberger izraeli dizájner munkáját dicsérik.

Szerencsés a fekvés, egy nagyon világos teret kellett berendezni, praktikusan és sallangmentesen. A falak fehérek, egytől egyig, a konyhabútor teljesen fekete, illetve a hangsúlyos kontúrok is fekete vagy sötétszürke színt kaptak, köztük például a hatalmas üveg tolóajtó kerete is, ami valós szegélyt ad a kilátásnak, akár egy televízió vékony kerete.

A kedvencünk mégis a teljesen egyszerű, mégis nagyszerű hálószoba és a belőle nyíló fürdő. Imádnivalóan visszafogott és élhető!

Fontos szerkezeti egység maga a nagy terasz is, ahol étkezőt és lounge-zónát is kialakítottak. Napestig lehet onnan kémlelni Tel-Aviv fényeit.

Ez is érdekelhet:
Így lehet tökéletes otthont varázsolni egy embernek tizenhét négyzetméteren

Tajpejben a rendkívül magas ingatlanárak miatt egyre elterjedtebbek az ehhez hasonló mikrolakások.

(Fotók: Design/Milk)

minimalista | interior | skandináv | interior design | tel-aviv | belsőépítészet

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A hely, ahonnan nem akarsz hazamenni – Spirit Hotel
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom