Noha 2026 egyik legjobban várt épülete a milánói téli olimpiára készülő jégkorong-aréna, a létesítmény nem lesz teljesen kész a játékok idejére – derült ki a sportági szövetség elnöke, Luc Tardif nyilatkozatából. Kisebb lesz a befogadóképesség, de az NHL elöljárói a jég minősége és a pálya méretei miatt is aggódnak.
Nem lesz teljesen kész a február 6-án induló téli olimpiára a Milano Santagiulia Jégkorong Aréna – ismerte el Luc Tardif, a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) elnöke.
Tardif a junior világbajnokságon nyilatkozott arról, hogy nem lesz kompletten kész az aréna, de attól még megrendezik benne a torna meccseit – írta a Dezeen magazin. Hozzátette, hogy
az aréna ülőhelyeinek száma „kissé kevés” lesz, 11 800 a tervezett 14 ezres befogadóképesség helyett.
„Nem pontosan erre számítottam, mert egy ilyen szintű tornához a 11 800-as létszám kicsit kevés, de ez van” – jegyezte meg csalódottan az elnök.
„A jégkorong infrastruktúrája – az öltözőről, az edzőtérről és a játéktérről beszélek – készen áll majd – tette hozzá ugyanakkor Tardif. – Nem a semmiért mennek Milánóba a csapatok.”
Aggódik az NHL
Gary Bettman, az NHL egyik vezetője szigorúbban fogalmazott decemberben, mondván „egyetlen korábbi olimpián sem futottak ki ennyire az időből a befejezéshez és a jégépítéshez, ezért vagyunk óvatosak.” Érthető az aggodalom: az NHL 2014 óta először engedélyezi játékosainak az olimpián való részvételt.
Bettmant nemcsak a jég minősége aggaszthatja, de a pálya mérete eltér majd az NHL-ben szabványostól. Bár a Nemzetközi Szövetség előírásainak megfelelnek a méretek (ugyanakkora lesz, mint az előző, pekingi játékokon használt), de a 60 x 26 méteres pálya valamivel rövidebb és szélesebb, mint az NHL-es társai. Ráadásul az ESPN sportportál szerint a méretbeli eltérés nincs összhangban az NHL és az IIHF közötti megállapodással.
A tesztverseny elmaradt, B terv nincs
A David Chipperfield Architects által tervezett Milano Santagiulia Jégkorong Aréna Milánó délkeleti részén, a Santa Giulia kerületben található, és a téli olimpia férfi és női mérkőzéseinek ad majd otthont.
A csarnok építése 2023-ban kezdődött, és az eredeti ütemterv szerint 2025 végére kellett volna elkészülnie.
Közben az építkezés csúszása nyilvánosságot kapott, ezért az olimpiai szervezőbizottság novemberben figyelmeztette az érintetteket, hogy „nincs B terv”, ha a helyszín nem készül el időben.
Már ebben a csarnokban kellett volna rendezni a junior vébét december 26-a és január 5-e között teszteseményként, de végül egy másik helyszínre helyezték át.
Ugyanakkor az arénát üzemeltető CTS Eventim kiadott egy nyilatkozatot, amelyben biztosította, hogy a helyszín készen áll majd események lebonyolítására az olimpiai torna alatt.
(Forrás: Dezeen, nyitókép: Onirism Studio)
építészet | jéghoki | aréna | téli olimpia | jégkorong | csúszás
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ház az Atlanti-óceán kapujában, ahonnan a polgárőrség a határt figyelte egykor
Feltámasztják a '60-as évek optimizmusát ennek a múzeumnak a felújításával
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!