A TripAdvisor összeállította az idei tél tíz legkeresettebb európai úti célját, és a listában a finnországi Lappföldtől egészen a spanyol tengerpartig minden megtalálható.
A téli utazások iránt látványosan nő az érdeklődés, a TripAdvisor szerint a britek több mint fele tervez télre kiruccanást, és negyvenhat százalék többet utazna, mint tavaly. A cég saját foglalási adatai alapján össze is állította a legtrendibb európai téli úti célok listája.
A lista élén a finn Rovaniemi áll, melyet sokan a világ legkarácsonyibb helyeként tartanak számon. A lappföldi főváros a Mikulás hivatalos otthona, ahol a látogatók személyesen is találkozhatnak vele a Santa Claus Village-ben, valamint részt vehetnek kutyaszános túrákon, lappföldi szafarikon, és jó eséllyel megpillanthatják az északi fényt.
A második helyre Dublin került. Az ír fővárosban a hideg ellenére télen is pezseg az élet. Koncertek, stand-up estek és színházi előadások várják a látogatókat, esténként pedig a város híres, kandallós pubjaiban lehet átmelegedni.
Sokan azonban nem a hideget keresik, hanem napsütésre vágynak. Nem csoda, hogy a harmadik helyen Málaga végzett, ahol decemberben is kellemesen enyhe az idő.
A toplista ötödik helyére került fel Budapest, ahol a téli hidegben semmihez sem hasonlítható élmény a történelmi fürdőkben való megmeritkezés. A magyar főváros egyebek mellet Gdanskot, Münchent és Wroclawot is megelőzte a rangsorban.
Íme a TripAdvisor téli toplistája:
- Rovaniemi, Finnország
- Dublin, Írország
- Málaga, Spanyolország
- Krakkó, Lengyelország
- Budapest, Magyarország
- Sliema, Málta
- Puerto de Mogán, Spanyolország
- Gdańsk, Lengyelország
- München, Németország
- Wrocław, Lengyelország
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)
budapest | rangsor | dublin | karácsony | toplista | malaga
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Luxus megfizethető áron: ezek Európa legolcsóbb ötcsillagos úti céljai
72 óra Izlandon
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

