Harminc év után épül új templom ebben az európai városban, merőben új megközelítéssel

Koppenhágában három évtizede nem épült új templom, ehhez képest most mindjárt kettő is folyamatban van – ebből az egyik egy fa épület Ørestadban. Ezt a Henning Larsen építészei jegyzik, és azon túl, hogy CLT-ből épül majd, több újdonságot is hoz a hagyományos szakrális épületekhez képest.

Két év múlva már szertartásokat celebrálhatnak Koppenhága új templomában, amelyet az ország világhírű építészirodája, a Henning Larsen tervez. A 4,3 milliárd forintnak megfelelő (10,45 millió eurós) költségvetésű

templom bármelyik pontjáról prédikálhat majd a pap, ami azt is jelenti, hogy nem áll pulpitusra, azaz mindig szemmagasságban lesz a gyülekezet tagjaival.

„Nem lesz fix bútorzat az Ørestadban, még az emelvény sem – magyarázta Eva Ravnborg, a HL egyik partnere. – A közösség céljait rugalmasan szolgáló épület lesz, ahol a vallási szertartásoktól a jógaórákig nagyon sok mindent lehet majd tartani.”

Azért számolnak rugalmas programmal, hogy minél jobb legyen az épület kihasználtsága, és a templom „releváns legyen még ötven évig”.

Egy nagyon befogadó intézményt tervezett a Henning Larsen, miután feltérképezte, hogy a különböző hátterű emberek hogyan tekintenek a modern spiritualitásra. A leendő épület a környék minden lakójának kínál valamit, nem csak a templomba járóknak.

Az istentiszteletek és más szertartások mellett a templomban kápolna, belső udvar, gyülekezeti iroda, valamint kötetlen kulturális terek is lesznek, amelyeket közös étkezésre, kisebb koncertekre, jóga– vagy táncórákra, és előadásokra is lehet majd használni.

Miután az elsődleges anyag a fa lesz – a homlokzati zsindelyek teljes egészében abból készülnek –, ismerős, otthonos érzést áraszt majd az épület. Az anyagválasztás támogatja az új építészeti kifejezésmódot is, illetve a jövő befogadó közösségi tereinek modellje is lehet.

Másfelől az 1750 m²-es épület illeszkedik Ørestad nyitott látképébe, ám a templomot nem érinti a város nyüzsgése, és tele van jellegzetes, egyszerű terekkel, amelyek megnyugvást kínálnak a lakóknak a mindennapokban.

A kifordított homlokzat minden oldalról aktivál egy-egy új városi teresedést: ülőfülkéket, könyvváltót, ivókutat, játék- és sakkasztalokat. Az árnyas sarkokban lévő csendes kertekbe a látogatók elvonulhatnak elmélkedni.

Az építkezés már tart, a templomot várhatóan 2026-ban szentelik majd fel.

(Forrás: Henning Larsen, Monocle, látványtervek: Vivid Vision)

henning larsen | koppenhága | szakrális épület | Dánia | építészet | templom

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom