Térkő papucsot készített a PDM dizájnmárka, egy olyan flip flopot, amelyet bevallottan szellemesnek, ugyanakkor egyértelműen használatra szán, és amely a Thaiföldön található cikcakkos burkolatra emlékeztet.
Még ebben a hónapban piacra kerülnek a jellegzetes thai járdákat utánzó flip flopok, ami számos turistának talán tudat alatt is eszébe juttatja az országot.
„Olyan terméket akartunk tervezni, amely mélyen kapcsolódik a mindennapi környezethez, ami kicsit ismerős, mégis újragondolt” – közölte a PDM cég a Dezeen dizájnmagazinnal.
„A flip flopok Délkelet-Ázsia védjegyszerű burkolóköveiből merítenek ihletet, egy közös alapelemet fordítanak le játékos, hordható formává – tették hozzá. – Ez jó módja annak, hogy egy általában figyelmen kívül hagyott dolgot valami jellegzetessé változtassuk.”
A PDM úgy tervezte meg a flip flopokat, hogy „kapcsolódjanak a talajhoz”, azaz valóban lehessen bennük járni, ugyanakkor szórakoztatóak legyenek.
„Reméljük, hogy meglepődnek, örülnek, és talán még nevetnek is egy jót – közölte a brand. –
De ezen túlmenően azt is szeretnénk, ha az emberek divatos statement-darabként tekintenének a papucsokra.
Arról van szó, hogy örömöt, kíváncsiságot és a dizájn szellemiségét csempésszük egy olyan egyszerű dologba, mint a szandál.”
Bár a termék szándékosan játékos szemléletű, a márka ragaszkodik ahhoz, hogy a térkő flip flop nem trükk: „Abszolút arra készültek, hogy viseljék őket. Igaz, a dizájn humort és merész vizuális identitást hordoz, de a funkcionalitás valódi.”
A flip flopok egy olyan gyárban készülnek majd, ami három évtizede gyárt hasonlókat, és 30 százalékban újrahasznosított etilén-vinil-acetátból (EVA) állnak majd.
Másból út
Mondhatni, a térkő flip floppal ellentétes utat jár be az újrahasznosított pelenka, amelyet az életciklusa (majdnem) végén sterilizálnak, felaprítanak, majd bicikliutakba építik Hollandiában.
(Forrás: Dezeen, fotók: PDM/Facebook)
dizájn | Térkő | divat | thaiföld | papucs | flip flop
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A Suttogó Kövek birtok Kalifornia szívében, harmóniában a természettel
Ház medencével, tökélyre csiszolt minimalizmussal
Szakadj ki a betonrengetegből: Mutatjuk az ország 5 legszebb erdei kabinját a tökéletes elvonuláshoz
Jobb bele sem gondolni, mi volt ez az épület korábban
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

