Az Egyesült Államok oroszországi nagykövetsége figyelmeztetett, hogy szélsőségesek támadást terveznek Moszkvában a következő negyvennyolc órában.
A nagykövetség már többször is felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy haladéktalanul hagyják el Oroszországot, most azonban nem közölt további részleteket a fenyegetés természetéről.
Arra kérik az embereket, hogy kerüljék a koncerteket és a tömeget, és mindig tartsák szemmel a környezetüket.
Mint a követség honlapján olvasható, olyan jelentéseket kaptak, amelyek szerint a szélsőségesek nagy moszkvai összejöveteleket céloznak meg. Az Egyesült Államok állampolgárainak azt tanácsolják, hogy a következő negyvennyolc órában kerüljék a nagy összejöveteleket.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat néhány órával korábban közölte, hogy meghiúsította az Iszlám Állam egyik sejtjének támadását, amelyet egy moszkvai zsinagóga ellen terveztek. Nem tudni, hogy van-e összefüggés a két közlés között.
(Forrás: Reuters, képek: Getty Images, Unsplash)
amerika | figyelmeztetés | nagykövetség | oroszország | terrorfenyegetés | moszkva
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!