Komoly vitát indított el Franciaországban az SNCF legutóbbi döntése, aminek értelmében nem utazhatnak gyermekek a híres nagy sebességű vasúti szolgáltatás, a TGV INOUI új prémiumosztályú kocsiján. A lépést többen diszkriminatívnak tartják, a vasúttársaság ellenben a nyugalomra és a kényelemre hivatkozik.
Január 8-tól az SNCF több Párizsból induló és oda érkező TGV INOUI járatain bevezette az úgynevezett Optimum osztályt. Az új szolgáltatás rugalmas jegyeket, dedikált ügyfélszolgálatot, valamint egy külön első osztályú kocsit kínál, melyet kifejezetten a csendes környezet és a privát szféra jegyében alakítottak ki.
A vállalat szerint a maximális komfort érdekében az Optimum kocsiban nemcsak az utasok száma korlátozott, hanem az is, kik vehetik igénybe. Ennek értelmében gyermekek nem utazhatnak itt.
A Párizs-Lyon útvonalon elérhető Optimum Plus csomag – benne utaskísérővel és étkezéssel – 180 euróba kerül, szemben a hagyományos első osztály 132 eurós árával.
Az új prémiumosztály mind a politikusok, mind a civilek körében heves reakciókat váltott ki. Többen a közösségi médiában terjedő No Kids (nincsenek gyerekek) jelenséggel hozták összefüggésbe a döntést, amely egyre markánsabban követeli a gyermekmentes tereket.
Sarah El Haïry, a francia kormány gyermekügyi főbiztosa szerint az SNCF-nek nem lett volna szabad engednie ennek a nyomásnak. "Ez közvetlen diszkriminációt jelent a gyermekekkel szemben" – fogalmazott Stéphanie d’Esclaibes vállalkozó és podcaster, aki ugyan teljes mértékben megérti a csend és nyugalom iránti igényt, de úgy véli, ennek nem egy teljes társadalmi csoport kizárásával kellene megvalósulnia.
Naïma M’Faddel író szintén élesen bírálta a döntést. Szerinte különösen rossz üzenetet közvetít egy olyan országban, amely a csökkenő születésszám miatt aggódik. Franciaországban tavaly a második világháború óta először több halálesetet regisztráltak, mint születést.
A kritikákra reagálva az SNCF Voyageurs kiemelte, hogy az Optimum osztály 12 éves kortól vehető igénybe, és a férőhelyek mindössze 8 százalékát érinti hétköznapokon, hétvégén pedig egyáltalán nem elérhető ez a korlátozás. A társaság szerint a vonatok 92-100 százaléka továbbra is minden utas számára nyitott.
A vállalat szóvivője azt is elmondta, hogy évek óta érkeznek kérések gyermekmentes részlegek kialakítására, ám ezeket eddig következetesen elutasították. Hozzátette, hogy a korábbi Business Première szolgáltatás is hasonló feltételekkel működött, és nem váltott ki ilyen mértékű negatív visszhangot.
Az SNCF emellett kiemelte még, hogy a TGV vonatain családi szektortok és pelenkázóhelyek is rendelkezésre állnak, és hétvégéken, iskolai szünetekben, valamint ünnepnapokon a családok valamennyi TGV INOUI járaton foglalhatnak jegyet.
(Forrás: CNN, fotók: Getty Images)
vonat | prémium | felháborodás | tiltás | tgv | osztály
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Figyelmeztet a Ryanair, ez a 7 repülőtér nincs kész a nyári rohamra
Erre gondolnak valójában a légiutas-kísérők, amikor azt mondják, kék szoba
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

