A The Hamptons sikertörténete 1893-ra nyúl vissza, amikor is a The New York Times az egyik írásában a csodás környezetben fekvő régiót a Paradicsomhoz hasonlította.
A New Yorkhoz tartozó, Long Island keleti részén található, apró falvakból álló tengerparti üdülőövezet az elmúlt bő száz évben az amerikai elit egyik kedvenc pihenőhelyévé vált, ezzel együtt pedig már az is érthető, miért ott találhatók többek között az Amerikai Egyesült Államok legdrágább ingatlanai.
A Jule Pond pedig az elit között is elitnek számít. A negyvenkét hektáros birtok a legdrágább árkategóriában található, pedig elhihetjük, a környék alapból nem olcsó.
Eredetileg Henry Fordnak építették 1960-ban, a főépület több mint 1850 négyzetméteres,
tizenkét hálószoba és fürdőszoba található benne, de a birtokon kosárlabdapálya, teniszpálya és egy hatalmas pazar medence is helyet kap.
A Mecox-öböl öleli körül a helyet, de az Atlanti-óceán is belátható közelségben van. Már mintegy négy éve árulják az ingatlant, amelyért mintegy 175 millió dollárt, azaz 50 milliárd forintot kért a tulajdonos, Brenda Earl, aki 2002-ben vásárolta meg az ingatlant.
A vállalkozó szellemű kalandorok akár egy-egy hónapra is kibérelhették a birodalmat az elmúlt években, most azonban úgy fest, végre túladnak rajta. A vevő kiléte ismeretlen, ahogyan az összeg is, amelyért gazdát cserélne a Long Island-i ingatlan.
A Bespoke Real Estate 145 millió dollár köré lövi be a végső árcédulát,
így pedig megtörténhet, hogy ez lesz a legdrágább ingatlan, amely valaha is tulajdonost cserélt a The Hamptonsban. A jelenlegi rekordot egyébként egy kelet-hamptoni ingatlan tartja, amelyet 2014-ben adtak el 147 millió dollárért.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Business Insider)
otthon | The Hamptons | ház | new york | ingatlan | amerikai egyesült államok
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!