Ez a nagyon meglepő ízvilágú nasi a TikTok-szakácsok legújabb nagy dobása

A TikTok-on terjedő gasztrotippekről és innovatívnak mondható receptekről, konyhai praktikákról a Roadster is rendszeresen beszámol. Most egy új étel hódít a videós közösségi oldalon, ami nemcsak ízeiben különleges, hanem azért is, mert csupán négy hozzávalóból áll.

Meghódította a TikTok-ot az ecetes fokhagyma, amiről lassan több mint háromszázhuszonegy millió videót tettek közzé. Az étel önmagában is fogyasztható, de leginkább más fogások elkészítése során használható fel.

Remekül működik a lángoson és a rizses ételekben is.

Ráadásul igazán könnyen el is készíthető, hiszen csupán vízből, ecetből és ízlés szerint válogatott fűszerekből áll. Nem hiányozhat belőle a só és a bors, de további ízekkel is gazdagíthatjuk, például egy kevés cukor, koriander, kömény vagy mustármag segítségével.

A hozzávalókat egy serpenyőbe tesszük, és közepes lángon kissé összefőzzük, miközben egy hagyományos sóoldatot készítünk. Ezt követően a fokhagymagerezdeket üvegbe halmozzuk, majd felöntjük a sóoldattal. Rácsavarjuk a tetőt és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. A felhasználással érdemes egy hetet várni, hogy az ízek jól összeérjenek. Ezt követően jöhet a TikTok-trükk, amivel ezt egy ízbomba nassolni valóvá alakíthatjuk.

@trendingsintiktok lala pickled garlic trend #pickledgarlic #garlicwithsriracha #pickled #food #trend #trending #fyp #fy #fypage ♬ original sound - TiktokTrend

A lecsepegtetett fokhagymához bőséges adag thai Sriracha szószt adunk, meghintjük csipetnyi kakukkfűvel és csiliporral. Alaposan elkeverjük és máris fogyaszthatjuk. Szintén elkészíthető egy kevés halszósz és csili hozzáadásával, ekkor a kimchihez hasonló ízvilágot fogunk kapni.

(Forrás: The Daily Meal, fotó: Getty)

ecet | fokhagyma | tiktok | savanyított | fermentált

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom