Durva bírságra számíthatunk Itália egyik legszebb vidékén, ha nem tartunk be egy előírást

A sziklás liguriai partvidék a turisták által egyik leginkább felkapott helyszín Olaszországban, ahol hamarosan nemcsak a látogatók számát, hanem azok lábbelijét is szigorúan ellenőrizni fogják.

A Cinque Terre (magyarul öt föld) nevét a területén osztozó öt festői olasz városkáról kapta, amelyeket gyönyörű tengerparti túraútvonal köt össze. A partvidék része a Cinque Terre Nemzeti Parknak, ami az ország legkisebb nemzeti parkjának számít, és felkerült az UNESCO Világörökségi listájára is.

Az odalátogató turisták számát már korábban elkezdték szabályozni, most pedig arról döntöttek, hogy a látogatók lábbelijét is szigorúan ellenőrizni fogják.

A hatóságok súlyos bírságot szabhatnak ki arra, aki flipflop papucsban vagy egyéb, az egyenetlen talajnak nem megfelelő szandálban sétálgat az ösvényeken.

A szigorítások elsődleges oka, hogy a helyi mentőegységeknek már számtalan alkalommal kellett kimenteniük a papucsuk miatt megsérült turistákat. Ezért aki a jövőben fittyet hányva az előírásokra, nem megfelelő cipőben lép a nemzeti park területére, 50-2500 eurós bírsággal számolhat. Az összeg annak függvényében alakul, hogy a mentés mekkora költséggel jár a hatóságok számára.

Az a gond, hogy az emberek úgy jönnek ide, mintha csak a tengerparton sétálnának, pedig a falvak közti utak olyanok, mint a hegyi ösvények. Először elindítunk egy információs kampányt, csak utána kezdjük majd el a bírságolást

– magyarázta Patrizio Scarpellini, a természetvédelmi terület igazgatója.

Szóval ha legközelebb a Cinque Terre ösvényein járunk, oda kell majd figyelnünk arra, hogy tiszteljük a helyet, a lakókat és az előírásokat. Ez mindannyiunk érdeke, különben az olasz kiruccanásból költséges rémálom válhat.

A turistáknak egyébként máshol is fizetniük kell:

Ezért fogják belépési díjjal terhelni a turistákat Velencében

Biztossá vált; nincs több ingyenes "velencézgetés". Az önkormányzati tanács jóváhagyta a városvezetés terveit, hamarosan bevezetik a belépési díjat.

(Képek: Unsplash)

bírság | olaszország | papucs | cinque terre | turista

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom