Ezért fogják belépési díjjal terhelni a turistákat Velencében

Biztossá vált; nincs több ingyenes velencézgetés. Az önkormányzati tanács jóváhagyta a városvezetés terveit, hamarosan bevezetik a belépési díjat.

Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy bizonyos turisztikai látványosságokat vagy parkokat csak belépőjegy birtokában tekinthetünk meg, de hogy egy városba való belépéshez is fizetnünk kelljen, az egy elég újszerű koncepció. Konkrétan Velence lesz az első település, ahol meglépik mindezt. Adódik a kérdés: miért van erre szükség?

A háromeurós napidíj az egynapos turistákra vonatkozik majd, akik reggel érkeznek, este pedig távoznak. A Reuters beszámolója szerint évente nagyjából 25 millió turista érkezik Velencébe, akik közül 14 millióan csupán egyetlen napot töltenek ott és alig-alig fogyasztanak, tehát minimális bevételt jelentenek a helyi üzletek számára.

Sajnálatos módon Velence lakossága a második világháború óta folyamatosan csökkent (170 ezerről 50 ezer főre apadt), ezzel szemben a turisták száma folyamatosan növekedett. A helyiek már egy ideje panaszkodnak is rá, hogy a várost elözönlik a turisták, ennek a káros következményeivel – például a rengeteg szemét és a romló közbiztonság – viszont nekik kell szembenézniük.

A belépési díj bevezetésével Velence nemcsak bevételhez jut, amit aztán a világörökségi helyszín fenntartására, a város történelmi kincseinek megóvására és a turisták után maradó hulladék elszállítására költhet, hanem tulajdonképpen

egy szabadtéri múzeumként definiálja újra magát.

Az még nem derült ki, hogy a gyakorlatban miképpen gyűjtik majd be a belépési díjat, ám valószínűleg a látogatókat Velencébe szállító közlekedési társaságok jegyáraiba épül be a korábbi tervek szerint májustól bevezetendő, fejenkénti háromeurós összeg, ami a jövőben nagy eséllyel tovább növekszik majd.

A Feröer-szigeteken belépési díjat egyelőre nem szednek,

ám arrafelé is tesznek lépéseket az elturistásodás ellen:

Turisták helyett önkéntes karbantartókat várnak a Feröer-szigetekre áprilisban

Karbantartás miatt zárva - sok helyen találkozhattunk már ezzel a felirattal, hamarosan pedig a Feröer-szigetekre is kiírhatnák. Mindezzel természetesen nemes céljuk van a helyieknek, nevezetesen megőrizni a szigetcsoport érintetlen természeti szépségeit.

(Képek: Getty Images)

szállás | belépési díj | adó | olaszország | velence

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom