Korábban elképzelhetetlennek tartott dolog történt az egyik legfontosabb olasz emlékművel

A világsajtó rengeteget cikkezget a túlturistásodás okozta károktól, a jelenség megállításáról, visszafordításáról. Mi is sokat foglalkozunk a témával, mely Barcelonától Bangkokig veszélyezteti magukat a városokat, nevezetességeiket, épített örökségüket, magukat a lakosokat, és a megfontoltabb, kulturáltan utazókat. Legutóbb egy velencei kávéfőzésből lett ügy, most pedig ismét az olasz intézkedések miatt írunk. Az olasz The Local értesülései szerint mostantól nincs kegyelem, aki úgy dönt, hogy élete fotóját a Spanyol-lépcsőn ülve készítené el, bebukta, mert a rend őrei válogatás nélkül elküldik az órákon át fürtökben üldögélő turistákat. 

Róma tényleg nagy bajban van, ami a turisták mennyiségét illeti: nincs az a nevezetesség, amit kényelmesen meg lehetne közelíteni nappal – sokak már a hajnali órákban vagy éjjel látogatják meg a Trevi-kutat, sétálnak a Forum Romanumnál, mert tényleg elviselhetetlen a tömeg és az ezzel járó kellemetlenségek.

A város úgy döntött, edukációs módon próbálnak változtatni a kialakult helyzeten, és olyan szabályokat hoznak, amelyek jobb modorra tanítják a turistáikat. Ebbe beletartozik például a kocsmatúrák kiszorítása, az utcán félmeztelenül járkálók büntetése, vagy például az is, hogy tilos gurulós bőrönddel haladni a Spanyol-lépcsőn. Hogyan is gondolják egyesek, hogy ez elfogadható attitűd?

Néhány hete érdekes képeket látni a Trinitá dei Monti templom előtti lépcsősorról és szökőkútjáról: sokkal kisebb a tömeg, járható a lépcső, és nem settenkednek szelfipálca-árusok sem a sorok között. Ezt az új szabály indokolja, mely szerint nem szabad többé ott üldögélni. A városlakók örülnek, mert visszakapják a teret, de azért sokan nyilatkoznak úgy, hogy amióta világ a világ, itt mindig megfáradt turisták pihentek.

Vajon most hova pártol át a tömeg? Esetleg a közeli Piazza del Popolóra szorulnak ki, netán a Villa Borghese lesz az új főhadiszállás? Reméljük higgadtan feldolgozzák/feldolgozzuk, hogy vannak fontos helyek, amelyek éppen miattunk veszítették el bájukat. Helyek, amelyeket tisztelettel illik meglátogatni. Talán, hamarosan a pisai ferde tornyot is a fizika törvényei tartják majd meg, és nem a vicceskedő turistahordák.

Ez is érdekelhet:

Nagyon bekeményítettek a turistákkal Velencében

"Ha Rómában élsz, élj úgy, mint a rómaiak" – tartja a mondás. Ezt azonban nem kéne arra fordítani, hogy ha bárhol jársz a világban, bármilyen ötleted adódik, valósítsd is meg.

(Fotók: Unsplash, Pixabay, Getty Images)

spanyol-lépcső | túlturistásodás | tiltás | piazza di spagna | róma

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom