Visszafordítható még a túlturistásodás?

Hol vannak azok az idők, amikor egy-egy filmes jelenetet elemezve azon tűnődtünk, hogyan sikerült kiüríteni a New York-i Times Square-t néhány jelenet kedvéért? Ma már ugyanezt kérdezzük a perui Machu Picchu, a római Piazza di Spagna esetében is. A táj kihagyhatatlan elemei az egyszerre több eszközzel fotózó kiváncsiskodók, akik között mi magunk is ott vagyunk, hiszen azóta Párizsba vágyakozunk, mióta a gyerekkori szobánk falán megpillantottuk a képet az Eiffel-toronyról. Hogy harcolnak mégis a legveszélyeztetettebb célállomások, mit tesznek meg annak érdekében, hogy még unokáik is láthassák gyönyörű épületeiket, és ne kelljen elhagyni szeretett szülővárosaikat a szorongató helyzet miatt?

Míg hat-nyolc éve szívmelengető látvány volt, ahogy a Síp utca míves, fecskékkel díszített ajtóját körbeállva fotózta egy olasz csopot, addig ma már főszezonban inkább kikerüljük a Wesselényi utca környékét, mert egyszerűen elfoglalták azt. Több külön értekezést és cikket is megérhet akár a budapesti buliturizmus, de ez egy kis viszonyítási alap ahhoz, milyen lehet például Velencében élni. Abban a városban, amit már akkor fenyegetett a túlturistásodás, amikor még a világ többi tájékán nem is ismerték ezt a kifejezést.

A CNN Travel nemrégiben egy hosszú és információdús cikkben gyűjtötte össze a legnépszerűbb úti célokat és az induló, első megoldásokat a szomorú és megkerülhetetlen problémára. Rávilágít a terhes helyzet origóira is, mint például az egyre szaporodó fapados társaságok, az alacsonyabb repjegyárak, a növekvő bérek, ami miatt már olyanok is utazhatnak, akik eddig nem tehették meg, illetve ok még a közösségi média információáramlása is. Elvégre néhány jó szögben lőtt, dekoratív fotó képes egy addig csendes sarkot is reflektorfénybe helyezni. Az egyébként is népszerű célállomásokat napról napra többen érik el, de mégsem lehet kitenni egy egész városra a "megtelt" táblát. A The World Travel & Tourism Council felhívta rá a figyelmet, hogy a háromszáz legnépszerűbb úti cél mellé hamarosan újak csatlakoznak, felkészületlenül. Ilyen például Delhi, Manila, Kairó, Bangkok és Moszkva is.

Justin Francis, a brit Responsible Travel túraszervező iroda vezetője szerint a turizmus ugyanolyan iparág, mint bármely másik, ezért ugyanúgy szabályzásokra van szüksége. Mindezt pedig helyileg kell kezelni, hogy el tudják kerülni a kellemetlen szövődményeket. Szerencsére jó szándékkal, megfelelő tervezéssel és néhány bátor húzással neki lehet vágni a turizmus reformjának. Egészen sokan elkezdték már a túlturistásodást megfékező, a helyi közösségeket segítő tevékenységeiket. Mutatunk néhány rendhagyó és jól átgondolt ötletet.

Machu Picchu, Peru

1,5 millió – ennyien keresték fel az inka romvárost 2017-ben. Szakértők szerint ez többszöröse annak, amit elbír az andoki látványosság. Ez annyit jelent, hogy átlagosan napi 4000–4300 ember koptatja a szűk kőutakat, ami lássuk be, extrém mennyiség. 2019 januárjában új, szigorú jegyvásárlást vezettek be. Minden látogató legfeljebb négy órát tölthet el a romvárosnál, sőt, ez szigorúan egyszeri belépésre jogosít. A cél nem az, hogy kevesebb legyen a látogató, hanem az, hogy átgondoltabban érkezzenek, és egyenletes legyen a turisták eloszlása a nyitvatartási időn belül. Kérdéseket vet fel a közeli új reptér építése, hiszen ezzel még többen el tudják érni a Machu Picchut, de a napi látogatók összlétszámát is limitálták.

Amszterdam, Hollandia

Ha így megy tovább, 2030-ra megduplázódhat a Hollandiába, ezen belül Amszterdamba látogatók száma. A város egy új akciótervet talált ki, melynek keretein belül a minőségi turistákat látnák szívesebben vendégül, vagyis azokat a moderáltan szórakozni tudó, kultúrára is fogékony tömegeket, akik nem csak a coffee shopok és a piroslámpás negyed miatt érkeznének hozzájuk. Továbbá szeretnék, ha nem a fővárosba koncentrálódnának a tömegek, hanem Hollandia további értékes részeit is felfedeznék.

Velence, Olaszország

Velencében már tizenöt-húsz évvel ezelőtt is irreálisan sokan voltak, a tömeg szinte velejárója a festői olasz városnak. A legnagyobb rákfene az úgynevezett egynapos turisták jelenléte, akik nem is maradnak a városban, csupán őrült futásban végignézik a köttelezőket, batyuból szendvicset ebédelnek, és már mennek is tovább. Ők teszik ki a Velencébe látogatók kétharmad részét. A város bevezetett egy illetéket az egynapos turistákra, mely most még három eurót jelent, de 2020-ra szezontól és látogatóktól függően tíz euró is lehet. Emellett a legnépszerűbb látványosságok napi látogatószámát is limitálják.

Dubrovnik, Horvátország

A gyönyörű horvát kikötőváros is küzd a hajóforgalmával, pláne azóta, amióta az átlagosnál is többen tologanak szűk utcáin. Egy érdekes, szintén új túlturistásodási hatás érte el a várost: mivel a Trónok harcá-nak sok jelenetét forgatták ott, ezért azoknak is vonzóvá vált a város, akik addig nem is tudtak létezéséről. Hátborzongató, hogy egy film vagy sorozat népszerűsége mire képes turisztikai szempontból is. Dubrovnik bevezette a "Tiszteld a várost!" mozgalmat, mely a fenntartható turizmusról szól, és olyan irányelveken alapul, mint hogy például egyszerre csak négyezer, hajóval érkezett látogató tartózkodhat a városban. A vezetett csoportok egyszerre maximum nyolc fővel indulnak, és próbálják négy évszakossá tenni a várost, vagyis nem csak nyárra indítanak sűrített repülőjáratokat.

Izland

Egyre több fapados légitársaság indít utakat Reykjavikba, így az elmúlt tíz évben a világ legészakibb fővárosa és az egész, intimebb hangulatú szigetország élete megváltozott. Mindenki látni szeretné a sarki fényt és a fekete partot, sokaknak "bakancslistás", hogy végigvezessenek a partszakaszon. Az eddig érintetlen tájakon sokszor kiépített utak vezetnek végig, látogatóközpontokat építenek. Fjaðrárgljúfur szurdoka például már elesett, aminek a fő oka Justin Bieber egyik klipje, ami ott forgott. A kanyont öt hónapra le is zárták, hogy fel tudják készíteni az újabb turistaáradatra. Az izlandiak szeretnék kicsit átpozicionálni a turistáikat, és elvezetni őket például a sziget origója felé.

Bruges, Belgium

A megkapó belga városban is nehéz már olyan képeket készíteni, amelyekbe nem lógnak bele a fürtökbe tömörült turisták. A város főpolgármestere kijelentette, nem szeretne Disneylandet Bruges-ből, ezért hiába van öt hely Zeebrugge kikötőjében, egyszerre csak két turistahajó köthet ki. Emellett befejezik az egynapos kirándulások népszerűsítését, hogy az Erőszakik-ból megismert ékszerdoboz ne juthasson Velence sorsára.

Bali, Indonézia

Bali csodálatos szigete nem csak a felhalmozódott műanyag miatt került veszélybe. Az egykor érintetlen paradicsom ma az első három egzotikus úti cél között szerepel. Nászutasok, digitális nomádok favoritja, ami már így is nehezen tudná megőrizni régi báját. Jelenleg egy tízdolláros turisztikai adót szabtak ki mindenkire, aki meglátogatja a szigetet – a bevételt infrastrukturális és egyéb, környezettel kapcsolatos fejlesztésekre költik.

Tádzs Mahal, India

2018 decemberében vezették be a Tádzs Mahalnál a szabályt, hogy egy látogató legfeljebb három órát tölthet az épületkomplexumnál, sőt, ha valaki mindezt megszegi, pénzbüntetéssel kell számolnia. A belépti díjakat is felemelték, melyet állagmegőrzésre fordítanak majd. Ez jócskán elkél, hiszen a turisták jelenléte és a nemtörődömség kritikus állapotokig sodorta a csodás mauzóleumot. Tervek szerint a szigorítások és a megemelt árak tizenöt-húsz százalékkal visszaszorítják majd a tömeget.

Szantorini, Görögország

Az egyik legfestőibb görög, vulkanikus sziget is nagy bajban van. 2012-ről 2017-re 66%-kal növekedett meg a látogatóinak száma. De nemcsak a hömpölygő tömeggel van probléma, hanem a légszennyezéssel is, hiszen rengeteg komp, tenerjáró hajó köt ki a szigetnél. Most 8000 fő/napban maximalizálták a kikötőkből érkezők számát. Emellett a görögök is szeretnék felvívni a figyelmet a további izgalmas és nem különben látványos úti célokra – elvégre összesen százhetven lakott szigettel rendelkezik az ország.

Edinburgh, Skócia

A skót főváros hasonló cipőben jár, mint Budapest: a sok rövidtávú bérlés miatt az albérletárak is rohamosan kúsznak felfele, a lokálpatrióták pedig nem szeretnék felvenni a ritmust ezzel a tendenciával. Újra élhető várost szeretnének. Edinburgh napi két font/fő idegenforgalmi adót rótt a látogatóira, melyet visszaforgatnának, hogy fedezzék a turisták fogadásának költségeit.

Róma, Olaszország

Rómában inkább neveléssel és rendbéli szabályokkal szeretnének segíteni a kialakult helyzeten, ami sajnos tarthatatlan. Ez nemcsak a látogatókra, hanem a belőlük nyerészkedőkre is vonatkozik, így például 450 euróra büntethetik azt, aki római katonának öltözve pénzért fotózkodik a turistákkal. Éjjel kettőtől reggel hétig a bárok nem árusíthatnak alkoholt, sőt, akit este tíz után köztéri alkoholfogyasztáson kapnak, szintén büntetéssel számolhat. A kocsmatúrák szervezésének is befellegzett, tilos belemászni a Trevi-kútba, és aki a Spanyol-lépcsőn gurulós bőröndöt húz, az is retorzióra számíthat.

Barcelona, Spanyolország

Barcelona is benne van a slamasztikában: évről évre egyre többen kíváncsiak Spanyolország egyik legizgalmasabb városára. Lakói már élhetetlennek gondolják, folyamatos demonstrációkat szerveznek a tömeg és az ingatlanárak brutális mértékű emelkedése miatt. Sajnos ez nem oldódott meg annak ellenére sem, hogy az éjszakánként kiszabott idegenforgalmi adó 4,5 millió euró bevételt jelentett a városnak 2017-ben, és plecsnikkel látják el mindazt a fejlesztést, amit ebből az összegből finanszíroztak.

Queenstown, Új-Zéland

2018 júniusában kitaláltak egy 22 dolláros idegenforgalmi adószabást minden Új-Zélandra érkező turistára. Ezt még be sem vezették, de ez év júniusától Queenstown saját illetéket is kér a náluk töltött éjszakákért. Ezzel szeretnék elérni, hogy kevesebb, de tudatosabb turista érkezzen hozzájuk, akik hajlandóak költeni a minőségi időtöltésre.

Ez is érdekelhet:

Úgy tűnik, idén Franciaország mindenkit megver a turizmus névre hallgató iparágban

Nehéz szavakat találni arra, mennyire jók a franciák.

(Fotók: Unsplash)

 

túlturistásodás | turista | utazás | overtourism | krízis

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom