A tíz legnépszerűbb Insta-kalandfotós képeit látva azonnal indulnánk világgá

Az Instagram-korszakban joggal érezhetjük úgy, hogy egy szuper géppel vagy egy hatásos filterrel akár belőlünk is lehet milliók által követett hivatásos fotós. Bemutatjuk a tíz legnagyobb követőtáborral rendelkező utazás-influencert a német gimnazistától az év Insta-fotósán át az állatokkal suttogóig, akiknek sikerült ekkora tábort kiépíteniük, és akik közül nem egy a semmiből érkezve rúgta be a világhírnév ajtaját.

Paul Nicklen

A kanadai fotós több mint húsz éve dokumentálja bolygónk helyzetét, filmkészítéssel és tengerbiológiával is foglalkozik, dolgozik a National Geographic-nek, illetve sokat tesz az óceánok védelméért. Amellett, hogy a világ egyik legelismertebb természetfotósa, keresett előadó is egyben, aki a klímaváltozás fontosságáról kampányol.

Chris Burkard

Igazi polihisztor: kreatívan igazgat, előad, publikál, felfedez és fényképez. A harmincegy esztendős Burkard a Föld legeldugottabb pontjait keresi, hogy inspirálja az embereket, és kapcsolatot teremtsen a természettel. Élete egy valóságos kalandregény.

Christoffer Collin

Egy okostelefonnal kezdte csak a móka kedvéért, saját magától tanulta ki a szakmát. A tájkép–életmód–utazás háromszögben elmerülő svéd elmondása szerint a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy egyszer a fotózásból fog megélni. Így lett.

Konsta Punkka

Az alig huszonegy esztendős finn fiatalember a vadonban kezdett el kattintgatni, nem meglepő módon ezek után az "Állati suttogó" becenevet kapta.

Olyan közel merészkedik a vadállatokhoz, hogy képes visszaadni azok személyiségét.

David Guttenfelder

Közel húszéves munkája alatt bejárta a világot a National Geographic alkalmazottja, majd száz országot dokumentált. Az okostelefon-fotózás és a közösségimédia-jelenlét legbefolyásosabb arca, a Time magazin szerint az év Instagram-fotósa.

Keith Ladzinski

A számos díjat nyert reklámfotós munkája során valamennyi kontinensen járt már, dokumentum- és kalandfilmeket is készít. A British Journal of Photography a Föld négy legjobb kalandfotósa közé választotta.

Cole Rise

Fél életét az objektív mögött töltötte, miközben feküdt a tehenek között a fűben. Munkáival találkozhattunk magazinokban, művészeti kiadványokban, CD-borítókon,

vagy az is megtörténhetett, hogy használtuk az egyik filterét az Instagramon.

Ravi Vora

A Los Angeles-i fotós a reklámiparnak szánt portréival, életmód- és tájképeivel a semmiből küzdötte fel magát az élvonalba, ami annyira jól sikerült, hogy manapság olyan cégektől kap megrendelést, mint a Nike, a Samsung, a Disney, a Mastercard vagy maga az Instagram.

Jannik Obenhoff

"Csak egy fiú kamerával" – így jellemzi magát a csupán tizenhét esztendős müncheni srác. Ennél azért több, különben nem lenne közel nyolcszázezer Instagram-követője. A tizenhárom éves kora óta fotózó Jannik egyedülálló tájképeivel gyűjti a lájkolóit, pedig szerinte roppant egyszerű az egész dolog: "Ha nem mész el és nem fedezed fel magadnak a természetet, akkor nem láthatod, milyen szép."

Alexandra Taylor

A Zürichben született és felnőtt Allie jelenleg Kaliforniában jár egyetemre. Az Instagram-generáció neveltje, akit a képmegosztó oldal terelt a fotózás felé.

Jól tette, mert neki köszönhetően soha nem láttuk ilyen szépnek a hegyeket vagy a sivatagot.

Ravi Vora | Konsta Punkka | Christoffer Collin | Paul Nicklen | Cole Rise | Keith Ladzinski

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom