Ez a tíz legfontosabb úti cél erre az évre

Ezekre a helyekre érdemes odfigyelni 2024-ben.

Ugyan a Blue Monday-en túl vagyunk, de még rengeteg idő van hátra a télből. Egy hosszú, hideg este pedig az egyik legjobb indok egy utazás megtervezésére. Valójában az újév utáni első szombat számít az év legforgalmasabb foglalási napjának – az utazási iparágban ez "napsütéses szombat" néven ismert –, és idén január 6-ra esett.

Némi utazási inspirációért elég most ránézni az Egyesült Királyság utazási irodáinak szövetsége (ABTA) által közzétett listára,

melyen az év tíz legjobb, legizgalmasabb, legfontosabb úti célja szerepel és hát mi tagadás, akad köztük néhány fantasztikus hely.

A lista egy fogyasztói kutatáson alapul, amely kimutatta, hogy a válaszadók negyvenhét százaléka tervezi, hogy 2024-ben új városba vagy üdülőhelyre (mámint úgy értve, hogy ahol még nem jártak), harmincnyolc százalékuk pedig egy teljesen új országba látogat – mindkét adat emelkedett a 2022-es statisztikákhoz képest.

A listán szerepel többek között Extremadura, egy viszonylag felfedezetlennek számító gyöngyszem Nyugat-Spanyolországban, amely három UNESCO világörökségi helyszínnek ad otthont, valamint Zambia, a lenyűgöző természeti parkokkal és vadvilággal megáldott, Afrika déli részén fekvő, tengerparttal nem rendelkező ország.

Aztán ott találjuk a feltörekvő Albániát is, amely Görögország és Olaszország népszerű és költségkímélő alternatívája, amennyiben egy kis napozásra vágyunk. Az ausztriai Tirol is felkerült, amely nyáron ugyanolyan lenyűgöző, mint télen, amikor síközpontként tündököl.

Az ABTA szerint az alábbi tíz legfontosabb úti cél 2024-ben (ábécé sorrendben):

  • Albánia
  • Aruba
  • Kréta
  • Extremadura
  • Mauritius
  • Szászország
  • Shropshire
  • Tirol
  • Vietnam
  • Zambia

A kutatásáról bővebben itt lehet olvasni.

A Tripadvisor nemrég elárulta, melyek lesznek az idei év legnépszerűbb úti céljai, most pedig azt is megtudhatjuk tőlük, hogy mely városok felé érdemes kacsintgatnunk, ha külföldön hosszú hétvégéznénk.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

úti célok | feltörekvő | 2024 | legjobb | utazás | ötlet

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom