Itt van minden, amit a tökéletes házi limonádéról tudni érdemes

Mi lehetne frissítőbb a kánikulában, mint egy nagy pohár limonádé? Az ital csupán néhány perc alatt elkészíthető, a gyümölcsök és a zöldfűszerek megváltoztatásával pedig több tucatnyi ízkombinációval lephetjük meg magunkat.

Hogyan készítsünk egészséges házi limonádét?

Az alap limonádé elkészítéséhez csupán három összetevőre van szükség: friss citromlére, vízre és édesítőszerre. Fontos, hogy az üveges citromlé helyett valóban frissen facsartat használjunk, hiszen sokkal intenzívebb, aromásabb ízvilágú lesz tőle az italunk, melyet aztán édesíthetünk előre elkészített cukorsziruppal, vagy az egészségesebb változatért mézzel, esetleg édesítőszerrel.

A fenti hozzávalókat azonban érdemes kiegészítenünk friss gyümölcsökkel és fűszernövényekkel, amelyek a klasszikus limonádét még magasabb szintre emelik.

Használhatunk fagyasztott vagy friss gyümölcsöt is, a fűszerek esetében pedig bátran kísérletezzünk a mentával, a bazsalikommal, a rozmaringgal és a levendulával!

Ha gyümölcsös limonádét készítünk, elsőként gyümölcspürére lesz szükségünk, amelyet konyhai robotgépben vagy turmixgépben is el tudunk készíteni. Ezt kell hozzáadnunk az alap hozzávalókhoz. Ha szeretnénk elkerülni a nagyobb gyümölcsdarabokat, a pürét érdemes finom hálós szűrőn vagy gézlapokon leszűrnünk.

Az idénygyümölcsök közül nem tudunk hibázni akkor, ha epret, málnát, áfonyát, szedret, barackot vagy görögdinnyét használunk, ráadásul minél édesebb gyümölcs kerül az italba, annál kevesebb cukorra vagy édesítőszerre van szükségünk.

Limonádé haladók számára

A gyümölcsök számos lehetőséget biztosítanak a különleges limonádék elkészítésére, hiszen ezeket bátran kombinálhatjuk is. Kerülhet a pohárba ugyanis epres-görögdinnyés, vegyes bogyós gyümölcsös, vagy barackos-lime-os változat is. Sőt, ha egy kevés szénsavas vízzel öntjük fel az alap receptünket, a végeredmény még játékosabb, frissítőbb lesz.

Természetesen nem hiányozhat a limonádéból a jégkocka sem, érdemes ezt is különlegessé tennünk, például úgy, hogy ehető virágszirmokkal, gyümölcsdarabokkal vagy zöldfűszerekkel készítjük. Mielőtt a mélyhűtőbe tesszük a jégkockatartót, tegyünk bele apró kockára vágott epret, felaprított mentát, vagy egy-egy szem áfonyát és egy kevés bazsalikomot!

Egészen különleges, látványos italt kapunk, ha tálaláskor egyetlen trükköt alkalmazva ombre-hatást keltünk. Ehhez nincs másra szükség, minthogy a pohár aljára halmozzuk a gyümölcspürét, hogy aztán felönthessük az alap limonádéval. Tegyünk bele egy fém, újrahasználható szívószálat, amivel megkeverve az italunk szabályosan éltere kelhet.

A narancs és pezsgő találkozása pedig rendre kiváló kísérője a legforróbb hónapoknak, az argentin Chandon pincészetnek pedig sikerült új szintre emelnie ezt a kesernyés narancs és a pezsgő egyvelegének palackba zárásával. Ez lett a Chandon Garden Spritz.

(Fotók: Getty Images)

limonádé | alkoholmentes | ital | gasztronómia | recept

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom