Töltött avokádók, amelyek nemcsak finomak, hanem fogyókúrába is illeszthetők

Az avokádó igen megosztó alapanyag, van, aki rajong érte, és van, akit kifejezetten taszít. Pedig nemcsak egészséges, de változatos módon is elkészíthető, hiszen kerülhet szendvicsre, mártogatósként is fogyasztható, sőt, különféle töltelékkel is megtölthető. Ez utóbbira mutatunk három remek változatot.

Quinoás avokádó

Egy kis tálba beleteszünk egy maréknyi lecsepegtetett kukoricakonzervet, babkonzervet, kockára vágott paradicsomot és egy kevés szeletelt újhagymát. Hozzákeverünk fél csészényi quinoát, majd egy csészényi forrásban lévő vízzel leforrázzuk. Lefedjük és pihenni hagyjuk.

A kihűlt quinoasalátát nyers, kettévágott, magtalanított avokádóba töltjük. Friss zöldfűszerekkel megszórva tálaljuk.

Tonhalas avokádó

A legegyszerűbb töltött avokádó percek alatt készül el, hiszen sem sütési, sem főzési idővel nem kell számolnunk.

A tonhalkonzervet lecsöpögtetjük, hozzáadunk egy kevés, apróra vágott lilahagymát és újhagymát, egy pici csokor aprított petrezselymet, és ízlés szerinti mennyiségű citromlevet. Sózzuk, borsozzuk. A tölteléket elkeverjük, és a kettévágott avokádókba halmozzuk. Salátaágyra helyezzük és nyersen fogyasztjuk.

Tojásos avokádó

Az avokádót kettévágjuk, kiemeljük a magját, beleütünk mindkét felébe egy-egy tojást. Sózzuk, borsozzuk, majd kis darabokra vágott paradicsommal díszítjük.

Sütőben öt perc alatt készre sütjük. Ízlésünk szerint frissen aprított petrezselyemmel tálaljuk.

Az avokádó rendkívül sokoldalúan felhasználható alapanyag, ráadásul értékes vitaminokban és ásványi anyagokban is gazdag, ezért érdemes beépíteni a táplálkozásunkba. Néhány egyszerű recepttel és megfelelő fűszerezéssel könnyedén kihozható belőle a legjobb ízvilága, így még az is szívesen fogyasztja majd, akit korábban natúr íze nem fogott meg.

(Fotók: Getty Images)

töltött | tipp | recept | avokádó | gasztronómia

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom