Tom Hanks új kávémárkát dobott piacra, a kezdeményezés oka szívmelengető

Most minden egyes csésze "Hanx"-szel a veteránokat lehet támogatni.

Negyven éves pályafutása során Tom Hanks szinte mindent elért, amit csak lehetett; két Oscarral, hét Emmy-díjjal és egy rakás egyéb elismeréssel büszkélkedhet, sőt, még elnöki kitüntetésben is részesült.

A hatvanhat éves világsztár most új, etikus forrásból származó, környezetbarát kávét dobott a piacra Hanx for Our Troops néven,

a nyereség száz százalékával pedig a veteránokat és családjaikat támogatja.

A Hanx weboldalán már számos termék elérhető. A First Class Joe száz százalék őrölt arabica kávé mellett három fajta kávépárna és instant italok is megtalálhatók.

Tom Hanks "átkozottul jónak" tartja kávéit,

de weboldalán nemcsak árusítja ezeket, hanem információkat is megoszt az általa támogatott szervezetekről, hogy azok tevékenységét minél többek megismerhessék. Emellett tartalmaz egy „Band of Brands” nevű rovatot is, amelyben veterán tulajdonú, vagy az egykori katonákat és családjaikat támogató vállalkozásokat mutat be.

(Forrás: Food&Wine, fotók: givehanx.com)

jótékonyság | veteránok | tom hanks | kávé

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom