Close
Amit már nagyon vártunk: főzősorozattal jelentkezik Tombor Nelli

Amit már nagyon vártunk: főzősorozattal jelentkezik Tombor Nelli

Amikor vendégeket várunk, mindig nagy dilemma, mit készítsünk, hány fogás legyen, ki mit eszik és mit nem, milyen ország konyháját válasszuk. Tombor Nelli sorozatában barátainak készít vacsorákat, és hat különböző régióból hozza el nekünk a világ ízeit. A séf és modell a Culinarisnak mondott igent, hogy először szerepeljen ilyen műsorban, a sorozatát nézve pedig nem marad kérdés, hogy ezután mit készítsünk, ha jönnek a rokonok vagy barátok.

Tombor Nelli a közösségi felületein gyönyörű képeivel inspirál minket arra, hogy szeressük és tiszteljük az alapanyagokat, hogy merjünk újdonságokat keresni a gasztronómiában, és ami a legfontosabb: főzzünk bátran! A séf és modell gyerekkora óta a konyha szerelmese, nagymamái mellett leste el az alapvető praktikákat, majd kollégiumi évek alatt már a kollégista társakat lepte meg saját készítésű finomságaival. Amikor modellkedni kezdett, Nelli nagyrészt magára főzött, de éttermekben is rengeteget inspirálódott, miközben a világot járta.

Ismeri a klasszikus hazai recepteket, amiket rendszeresen “nellis” extrákkal dob fel, de több ország és régió konyhája is közel áll a szívéhez.

Már New Yorkban élt férjével, Tombor Zoltánnal, amikor Nelli elvégezte az Institute of Culinary Education egyéves képzését, majd olyan kapuk nyíltak meg előtte, hogy tanulhatott többek között a Michelin-csillagos Daniel vagy a Nomad éttermekben. A számára tökéletes közeget és kihívást végül a privátséf-irány hozta meg, ezzel foglalkozik Magyarországon. Most pedig végre videósorozatban is megoszt egy kis darabot velünk abból a rengeteg tapasztalatból, amit az elmúlt évek alatt összegyűjtött a gasztronómiában.

Nelli a Culinaris rendszeres vásárlója, így nem volt számára kérdés, hogy igent mondjon a márka felkérésére, és közösen mutassák meg a világ ízeit a nézőknek hat epizódon keresztül. A sorozatban Nelli hat különböző régiót/témát dolgoz fel, és minden egyes menü négy elemből áll majd. A közel-keleti, távol-keleti, olasz, és New York-i vacsorák mellett egy fúziós brunch menü is terítékre kerül, de egy különleges epizódban Best of Nelli ételsort is kipróbálhatunk.

“Ezeket a menüket mindenkinek ajánlom, azoknak is, akik akár csak egyszer-kétszer fordultak meg eddig a konyhában. Az ételek kilencven százaléka nagyon könnyen elkészíthető, ráadásul rövid idő alatt” – mondja Nelli a koncepcióról.

Az alapötlet ugyanis az, hogy a sorozat segítségével egy utolsó pillanatos vacsorafelkérést is teljesíteni lehessen, akár másfél óra alatt. Külön extra, hogy a Culinarisban minden egyes alapanyagot be lehet szerezni, nem kell elmenni két-három különböző üzletbe, és hasznos mankó, hogy a néző ehhez a videók végén teljes bevásárlólistát is kap.

A célom a főzéssel az, hogy egy picit közelebb kerüljünk egymáshoz.

“Én hiszem azt, hogy az asztal körül mindig csodálatos dolgok történnek, sokkal inkább megnyílnak az emberek, mint például egy üzleti találkozó alkalmával. Az együtt töltött minőségi idő az ami, engem nagyon vonz, és az a tudat, hogy valamim van, és azt megoszthatom másokkal, és közösen valami szuper dolognak a részesei lehetünk” – nyilatkozta Tombor Nelli, aki ennek tudatában állította össze a különböző epizódok anyagát a Culinaris csapatával, és egészen biztos, hogy a sorozatát nézve nem marad kérdés, mit készítsünk, ha jönnek a rokonok vagy a barátok. Aki pedig eddig még nem merte kipróbálni magát a konyhában, vagy vendégváró szerepben, most az is kedvet kaphat hozzá.

youtube | tombor nelli | főzősvideó | culinaris

FOLYTASD EZZEL

Az év gasztrotrendje: fermentálás, ami még az egészségnek is jót tesz

Ez a három ital segít elaludni és sokat javíthat az alvásod minőségén is

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram