A White Lotus, azaz a Fehér Lótusz következő évadát egy csodás francia településen, Saint-Tropez-ban forgatják. De vajon jól járnak ezzel a helyiek?
Márciusban Saint-Tropez egészen más arcát mutatja, mint amit a legtöbb turista ismer. A kikötő üres, a butikok zárva, az utcák szinte kihaltak, és a Riviéra is még csendes.
A mintegy négyezer állandó lakos számára ez a nyugalom létfontosságú a turisztikai szezon előtt.
Éppen ezért aggódnak sokan, hogy hamarosan Hollywood egyik legsikeresebb sorozata, a Fehér Lótusz beköltözik a városba.
A sorozat korábbi forgatási helyszíneinek lakosai saját bőrükön tapasztalták azt, mivel jár, ha egy szuperprodukció képeslapra illő településen születik meg. A szicíliai Taorminában forgatott évad után szinte azonnal megugrott a turisták száma,
a szállodák pedig rekordmennyiségű foglalást kaptak.
Hasonló hatást várnak most is, a háttérben pedig már zajlanak az előkészületek, szállásokat keresnek a stábnak, szervezik a logisztikát. A produkció részletei bár még titkosak,
a francia település lakosainak már minden gondolata a szuperprodukció körül forog.
A helyiek véleménye nagyon megoszlik. Egyesek attól tartanak, hogy a már így is zsúfolt nyári szezonban elviselhetetlenül sok lesz a turista, mások viszont lehetőséget látnak benne.
Több helyi vállalkozó is úgy véli, hogy ha a sorozat a tavaszi vagy kora nyári időszakban vonz több látogatót, az kifejezetten jót tehet a városnak, hiszen a szezon így kiegyenlítettebbé válhat.
(Forrás: CN Traveler, fotók: Getty)
fogatás | forgatási hely | fehér lótusz | franciaország | White Lotus | saint tropez
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Jóga a tetőn, jegesfürdő a hegyekben: a Roadster és a GoBeyond megmutatja, hogyan kellene kinéznie egy modern nyaralásnak
A 4 betű, amit soha nem akarsz látni a beszállókártyádon
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

