Csehország Sopronjában, a német határ mellett alakítottak ki egy parkot, ahol kirándulni is lehet, meg elmerülni a környék történelmében.
Ajánlottunk már kirándulóhelyeket környékbeli országokba, a jó autóútnyira lévő klassz helyek közül elég Horvátországot, Ausztriát, Szlovéniát vagy Csehországot említeni.
Most újra az utóbbin a sor, azon belül is Csehország Sopronja, vagyis az ország nyugati csücskében, a német határon csücsülő Aš városka, annak is egy parkja, ahol a múltbeli értékeket keltették életre egy városi revitalizációs programmal. Innen a Park of Memories név, az ösvény ugyanis végigvezet a város viharos történelmén.
Furcsa módon a projekt szerves része a Time Trip applikáció is, ami a parkban elszórt infopontok segítségével mesél el számos érdekességet.
Úgy tervezték meg az appot, hogy az ne csak oktassa, de szórakoztassa is a látogatókat.
A park alapvető kompozíciós elve a térben és időben egyszerre haladni, és a Goethe tér városias környezetéből fokozatosan eljutni az Okružní utcai erdei parkba. A séta összekapcsolja a város változatos történelmi korszakait tükröző park botanikai és építészeti elemeit.
Az egyik szomorú fejezet Aš legnagyobb temetőjének ledózerolása az 1970-es években.
Számos történelmi érték veszett oda, ezeknek állítottak gránit emlékművet a Történelmi Parkban: lényegében különböző méretű kőtömbök gyűjteménye, benne mélyedésekkel mécsesek és gyertyák számára. Sokan érkezhetnek ide Németországból is, akiknek innen származnak az őseik.
De nem ez az egyetlen építmény a történelmi örökség ápolására: helyreállították a város legrégebbi, a Lutheránus temető régi és új részét összekötő kőhídját is.
Még régészeti feltárást is végeztek a munkához, ahol régi sírokat, emberi maradványokat és építmények romjait tárták fel.
Az újonnan feltárt, több tucat méter hosszú történelmi pincékben kulturális rendezvényeket tartanak majd, ezzel szervesen összekötve a város múltját és jelenét.
Készült egy látványos vadiúj elem is, a parkon átvezető gyaloghíd. A légies fa-acél szerkezet több száz méter hosszan kanyarog-tekereg a lombok alatt, és közben pihenőteraszokhoz és sétányokhoz kapcsolódik.
Kulcsfontosságú volt az ökológiai tervezés is, azaz minden felületet úgy alakítottak át, hogy hatékonyan elnyelje a vizet, csökkentve az árvízveszélyt, és javítva a helyi vízkörforgást.
A közel ötvenezer négyzetméteres parkban kényelmesen el lehet tölteni egy napot, aki pedig utána vágyik a városi környezetre, pillanatok alatt eljuthat Cheb vagy Karlovy Vary történelmi városkáiba is.
Építészet: SOA architekti, Ateliér KONCEPT
Megrendelő: Aš város (Csehország)
Átadás éve: 2022
Terület: 47 500 m²
(Forrás: SOA, fotók: Alex Shoots Buildings)
road trip | soa architekti | csehország | emlékek parkja | utazás | nagy sztori
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!