Close
Így pompáznak a díszcseresznyefák Budapest talán legszebb sétányán

Így pompáznak a díszcseresznyefák Budapest talán legszebb sétányán

Minden tavasszal bejelentkezik a Budapest legszebb helye címre a Tóth Árpád sétány. A főváros egyik ikonikus helyszínéhez most Kőrösi Tamás fotóival csinálunk kedvet, vélhetően nem lesz nehéz.

Egy ilyen képzeletbeli versenyen ebben az időszakban tehát favoritként indul a sétány,

köszönhetően a rózsaszínben pompázó japán díszcseresznyefáknak és a vadgesztenyéknek, és akkor még nem beszéltünk a budai hegyekre nyíló nem mindennapi panorámáról.

A Tóth Árpád sétány Budapest I. kerületében, a budai Várnegyed dél-nyugati oldalán, közvetlenül a várfal mellett húzódik a Bástya sétány részeként. Mai nevét a közelben lakó Tóth Árpádról  kapta 1946-ban.

A budai Várnegyed Attila út felé eső szélén, a támfalhoz simulva halad. Kiindulópontja és számozásának kezdete a Dísz térnél található – ám kezdetét a Fehérvári rondellától számítják –, és a várfal tetején az Anjou bástyáig tart.

Divatos kifejezéssel élve ezekben a hetekben a Tóth Árpád sétány Budapest leginkább Instagram-pozitív helye, ami napsütésben vagy napnyugtakor alighanem még a mostaninál is igézőbb látványt nyújt.

Idén valamivel hamarabb érkezett meg Japánba a természet egyik legcsodásabb jelensége. Ha most nem is nagyon lehet eljutni Japánba, a világ számos pontján elhelyezett webkameráknak hála élőben is lehet gyönyörködni a cseresznyevirágzásban.

(A cikkhez felhasznált forrás a Wikipedia ide vonatkozó oldala, fotók: Kőrösi Tamás)

főváros | budai vár | tóth árpád | virágzás | fotók

FOLYTASD EZZEL

Ezt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram