Kezedben az incselkedés – Így készült a nyár egyik legtrendibb itala

Van valami a nyárban, amitől a koktélok jól érzik magukat. Nem beszélve rólunk. Akár a medence partján lazítunk, vagy a hátsó kertben grillezünk, netán csak élvezzük a lemenő nap még finoman cirógató erejét egy skybar teraszán minden megélt pillanat felértékelődik egy mutatós itallal a kezünkben. Ezeket is szem előtt tartva három igen kreatív budapesti bartender készített egy-egy új koktélt, melyek az elegáns, a trendi és a kísérletezős vonalat követik, de közös bennük, hogy mindegyik jól áll egy fülledt estének.

A trendekben többek között az a jó, hogy mindig változnak és ugyanolyan izgalmas követni őket, mint szembemenni velük. A koktélok világa kicsiben a divatéra hajaz: kedveli a klasszikusokat és jellemző rá a ciklikusság.

Napjainkban az irányzat leginkább a tisztaság felé fordul, azaz nagyot mennek a clarified italok, tehát minél tisztább legyen az ízvilág, vagy maga az ital.

A letisztultság a díszítésben is megjelenik, hiszen nem kell már a napernyő, meg a porcukor szórás és hasonlók, hanem elég a pohárra csupán egy-két elem, egy finom virág vagy egy narancsszelet.

– 2023 trendjeit illetően én most abszolút ginpárti vagyok, de azt nem tudom, más is hasonlóan érzi-e. Imádom a fűszeres dolgokat, plusz nálam a só van igazán használatban. Képes felrobbantani az ízeket és kihozni a legjobbat az édesből is – vallja Kardos Bence, a BABA bartendere. Hogy egy-egy bizonyos trend hajszálpontosan meddig tart, azt szerinte nehéz megmondani, de az egyértelmű, hogy az irányzatok rendre visszatérnek; egy-két év alatt kikopnak, aztán jó tíz esztendő elteltével megint megmutatják magukat. Úgy véli, törekedni kell az új dolgok létrehozására, még ha az nem is feltétlenül biztos, hogy új.

– Hat éve dolgozom a vendéglátásban. Egyszer elkezdtem habokat készíteni, meg clarified koktélokat kreálni, azt hittem, ezek a menő trendek, de gyorsan rájöttem, hogy tíz évvel ezelőtt is csináltak ilyeneket, meg milkpunchokat – mondja Bence. Említette még a technika fejlődésének köszönhetően képbe kerülő speciális alapanyagokat és ebben az esetben nem feltétlenül a bárki számára elérhető jegekre, vagy tömbjegekre gondolt, hanem a divatossá váló konyhatechnológiák és orvosi eszközök használatára, melyeknek köszönhetően a vendéglátás, ezzel együtt a koktélkészítés is fejlődik és új dolgokat fogad be.

A Bence által készített koktél egy klasszikusból lett kitalálva, ami nem más, mint a koktélok aranykorának számító húszas években feltűnt Singapore Sling. Egy magas alkoholtartalmú, elég funky ital, remek partner egy partira. A nyolcvanas-kilencvenes években egyébként szintet lépett, a korszak jellemzőit követve szirupot és ananászt adtak hozzá, mert akkoriban a hosszú, édeskés, gyümölcsös koktélok vezették a slágerlistákat. A klasszikusok rajongójaként ezt vette alapul, de hagyományos szóda helyett vékony eperízt és -illatot adó eperszódát használt. A végeredmény pedig egy Botanist ginre épülő, kellemesen friss, nem nehéz koktél lett, ami klasszikus, de a mai korra lefordítva könnyebb, tisztább ízeket hoz. Egy bulis, incselkedő, férfi-női dinamikára rezonáló, esti életérzéshez passzoló hibátlan hűsítő.

A recept:

  • 50 ml Botanist gin
  • 5 ml Dom Benedictine
  • 20 ml verjus
  • 15 ml Cointreau
  • Mézvíz (2 rész méz, 1 rész víz)
  • Eperszóda

 

Singapore Sling | kardos bence | trendi | botanist | koktél

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom